Hónapok, sőt, azt hiszem, már évek óta keresem ennek villának, vagyis, mint kiderült, két villának a titkát, történetét. Mindig vonzott az a Gellért-hegyen álló gyönyörű, gondosan felújított kapu, ami mögött a ház erős kontrasztot mutat, és aminek kertje ma is tekintélyes méretű. De hiába kértem ki a Levéltárból az eredeti terveket, 1988 előtti iratokat nem tudtak adni. Régi képeslapok között találtam ugyan érdekeset, nem is egyet, de ezek nemhogy megoldották volna, tovább csavarták a történetet, sőt, kedvenc forrásom, a budapesti lakcímjegyzék sem tudta eloszlatni a homályt. Mígnem végre, egy, a fénykort jól ismerő, hajdani szereplő emlékiratait megszerezve kitisztult a kép.
A mai Kelenhegyi és Minerva utcák sarkán, ma Minerva utca 2 címen, az éles kanyarban gondosan a sarokra tervezett, kőkeretes kapu áll. A kőrészek stílusa inkább premodern, miközben a kovácsoltvas erősen neobarokk, de nem is ez okozza a teljes stílzavart. Hanem a barokkos kerítés mögött a nyolcvanas évek divatja szerint épült 10 lakásos társasház látványa. Vagyis ismét egy kapu ház nélkül.
A rejtély megoldásához vissza kell ugranunk röpke 100 évet. 1906-ban az akkor már széles klientúrával, jó szakmai hírrel és virágzó vállalkozással büszkélkedő, messze földön híres Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság tulajdonosa, Révai Mór vett itt telket. A boldog elsők, akik a gellérthegyi villanegyed születésekor, vagy legalábbis az első évtizedekben vettek itt telket, sokkal nagyobb léptékű területekben gondolkoztak, mint mi manapság. Ez a telek használatának első 10 évében három cím alatt volt megtalálható: Kelenhegyi út 21, és a ma Minerva, anno Gyopár utca 2 és később, amikor a Gyopár utca gyalogútból számozott utcává vált, Gyopár utca 4, de a bejárat jó darabig a sarkon, a mai Minerva utca 2 alatti, szép kapu maradt.
Egy későbbi emlékirat írója a Gyopár utca 2. alatt hajdan álló villát jellegtelennek írja le, amit nehéz elképzelni a tervező nevének ismeretében. Ugyanis Révai Mór 1906-ban Vidor Emilnek, a szecesszió nagymesterének adott megbízást, ahogy azt a hatóságok a terv engedélyezésekor megjegyzik. A tervek sajnos elvesztek, a villa telitalálatot kapott a háborúban, úgy tűnik, csak a kapu maradt meg az első, igazán mesélő ház esetében. De a történet nem ilyen egyszerű.
Amikor a Révai-házaspár felköltözött Pestről a Gellért-hegyre, szellemes kis meghívót gyártottak barátaik részére, hogy azok idetaláljanak a vélhetően nagy társasági életet élő Révaiék szép, új villájához. A kártyán karikatúra-szerű rajz és vicces szöveg található:
„Ezentul a Gellért hegyen, Kelenhegyi ut 21. sz. alatt (Bejárat Gyopár utca 2.) lakunk. Gyengébbek kedvéért megjegyezzük, hogy a Kelenhegyi út a Ferencz-József hid budai fejénél kezdődik. Onnan a 21. sz. villa gyalog 5 percz alatt, konflison rossz időben sehogy, automobilon 2 percz alatt elérhető.”
A rajzon a kapu nyomokban, a ház sajnos kevéssé kivehető, de azt tudjuk, hogy hatósági engedéllyel a hátsó gyalogúttól a törvény szabta hat helyett csak három méterrel állt a ház. Azonban létezik egy nagyon részletes, és érzékletes leírás a belső elrendezésről, de erről később.
1917-ben a Révai-házaspár eladta gyönyörű villáját, mely döntést, ahogy az Révainé Györgyei Irén naplójában olvasható, többszörösen megbántak, különösen a Tanácsköztársaság tombolása alatt váltak hontalanná állandó lakhely hiányában. Előbb a Hotel Bristolban éltek, ami messze nem volt olyan fényűző, mint ahogy hangzik, lévén a bankszámlájukat zárolták, pénzhez nem jutottak, és pénzért sem lehetett élelemhez jutni a vesztes háború és bolsevik terror sújtotta fővárosban. Végül visszaköltöztek a Gellért-hegyi otthonukat megelőző lakásukba az Üllői útra, ahol a Révai Testvérek kiadó cégközpontja is volt.
Az 1917-es házeladáskor ketté választották a hatalmas, eredeti telket, a háromszögletű telekrész, rajta a Vidor Emil-tervezte villával került a Lukács-család birtokába a Gyopár (ma Minerva) utca 2 alatti kapuval, míg a Kelenhegyi út 21, illetve hátra felé az anno Gyopár, ma Minerva utca felé is nyíló telek Révaiék tulajdonába maradt.
Révainénak a Tanácsköztársaság alatt vezetett naplója szerint ez a kert maradt egyetlen vigaszuk, gyümölcsfái pedig vitaminforrásuk – kivéve, amikor a szomszéd, Lukács József unokái levadászták a termést. Erre a megmaradt telekrészre csak később, 1922-ben épült fel az azóta is itt álló, szépséges villa, amelynek terveit a szobrászművész-építész Maróti Géza jegyezte, és amely villa 1926-ig Révai Mór, azt követően özvegy Révainé otthonául szolgált. Ennek a villának is elvesztek az eredeti tervrajzai sajnos. Az interneten található, régi képeslapok szerint a ház 1941 óta nem sokat változott kívülről, a nyolcvanas években kelt levéltári adatok szerint azóta hét lakásra szabták a belső tereket. Lakói 1983-ban védetté szerették volna nyilvánítani a házat, amire a hatóságok hervasztó válasza a Levéltárban őrzött iratokban olvasható: „Az épület ízléstelen kivagyiságot tükröz. Állítólag a Révai kiadó tulajdonosa építtette.” Majd 1986-ban: „Műemlékké nyilvánítása elutasítva. A védetté nyilvánítás ésszerűtlen és szakszerűtlen volt.”
A szobrász-építész kézjegye a ház oldalán – távolról ugyan csak nehezen megcsodálható – domborműveken is detektálható.
A hajdan Gyopár, ma Minerva utca 2 alatti villa új tulajdonosa szintén egy rendkívül érdekes ember lett. Szegeden született egy szegény, zsidó vallású paplankészítő mester sokadik gyerekeként. Mivel jó minőségű paplanjaik sose mentek tönkre, a család sosem gazdagodott meg. Józsefet 13 évesen vették ki az iskolából, és küldték el dolgozni. A rendkívül szorgalmas és tehetséges, autodidakta módon nyelveket és közgazdaságtant tanuló fiú egy pályázaton nyert állást egy budapesti bankban 18 évesen. 24 évesen már az Osztrák-Magyar Bank budapesti fiókjának vezetője volt, majd hamarosan pedig a Magyar Általános Hitelbank Igazgatója lett. Élete végéig lelkes híve volt Tisza Istvánnak, többször adott neki gazdasági tanácsokat. Tisza Istvánért való rajongását leginkább özvegy gróf Bánffy Györgynével tudta megosztani Lukács úr, aki közeli, Mányoki utcai villájából látogatta időnként művelt szomszédját, és aki nem mellesleg Bethlen István későbbi miniszterelnök nagynénje volt.
Lukács József az uralkodótól „szegedi” előnévvel nemesi címet nyert, de szemben többi, híres, zsidó származású nagytőkés kortársával, soha nem kapott bárói címet.
A művészetek mecénása volt, támogatott festőket, írókat, zenészeket. Háza nyitva állt mindennemű művészek és műveik, hontalan zenetanárok és írók előtt, vacsoráiról, neves és névtelen adományairól, hihetetlenül értékes festménygyűjteményéről volt híres a háza, valamint arról, örökké szólt benne a zene.
Felesége Bécsből került Pestre, Wertheimer Adél vagyona sokat tett hozzá a család biztos anyagi hátteréhez. A házban mindenki két nyelven beszélt, a gyerekek a magyar mellett németül is anyanyelvi szinten beszéltek, írtak, olvastak. Előbb az Andrássy út 107 volt a család otthona, onnan a Benczúr utcába költöztek, majd, a ház fejének adott orvosi tanácsra vettek villát a Gyopár utca 2. alatt.
Három fiút és egy lányt neveltek, akik közül több érdekes név vésődött bele a huszadik századi magyar történelembe. Az egyik fiú Pál, még kisgyerekkorában meghalt, az egy szem lány zenész lett, csellóművész, Popperné Lukács Mária (Mici) emlékezései sokat tesznek hozzá a mára eltűnt villa megismeréséhez.
De a legérdekesebb mégiscsak az, hogy ennek a nagyon tehetős bankárnak, művészetpártoló, nagy műveltségű, kulturált embernek a fia, a kultúra bölcsőjeként ismert háznak felnőtt korában is, egészen az egyébként apja által megszervezett és finanszírozott emigrációjáig bezárólag lakója, a ház urának másodszülött fia nem volt más, mint Lukács György filozófus, a bestiális bolsevik Tanácsköztársaság, és a második világháborút követő rendszer fő kommunista ideológusa volt.
Lukács György a ház 1917-es megvásárlásától kezdve itt lakott, apja tartotta el, az ominózus 133 nap véres eseményeit is innen irányította népbiztosként. Révainé naplójából tudjuk, ez volt az egyetlen gellérthegyi villa, ahonnan semmit nem vittek el, sőt, a keserves időszak legnagyobb értékéből, az éhező budapestiektől megtagadott élelmiszerszállítmányokból is mindig jutott a néhai Révai, 1919-ben már Lukács-villaként ismert házba. Kapujára tábla került: „Lukács György, a tanácsköztársaság népbiztosa”, és ezzel a ház és lakói megmenekültek minden borzalomtól, ami Magyarországon a Tanácsköztársaságot jelentette.
De vissza a házhoz. A legrészletesebb leírás részben Lukács György húgától, Popperné Lukács Máriától, vagyis ahogy mindenki nevezte, Micitől származik, részben Gyergyai Alberttől, aki 1920 és 1926 közt Mária gyerekeinek, illetve a két évig itt élő ifj. Bartók Béla nevelőjeként élt a házban, így pontos leírást tudott adni nemcsak a villa berendezéséről, de lakóiról és látogatóiról is.
A ház első 10 évéről nem sokat tudunk, a Révai-házaspár naplói sajnos hallgatnak erről az időszakról. A már említett házitanító, Gyergyai Albert – későbbi irodalomtörténész, egyetemi tanár, műfordító – 1920-1926-ig élt itt, emlékei „Egy barátságos ház története” címen jelentek meg a Zeneműkiadó gondozásában 1977-ben, a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok sorozat Kodály Zoltán Emlékére kötetben.
Szerinte „az épület jellegtelen volt, egyszerű de tágas, és kényelmes belül. A nagy földszinti hallban egy igen szép nagy freskó volt Iványi-Grünwaldtól, ha jól emlékszem, virágos tájat ábrázolt ülő és álló, meztelen alakokkal. Az öregúr többször mesélte, hogy a freskó és alatta Kernstok gyönyörű lovas-kompozíciója köré két Ferenczy-aktot szeretne a falra aggatni, de a az aktok sokáig rejtőztek, majd vagy túl drágák voltak, vagy mások vették meg (…) A földszinten balra volt az öregúr külön lakása (…) az emeleten körbefutó galériáját balra a könyvtár foglalta el, mellette másik kis lakosztály, ahol Bartók lakott, aztán pedig a Lukács család nagyobbik fia, János lakrészei, a kisebbik fiú, Lukács György ekkor már Bécsben élt, ahol apja gyakran látogatta. (..) A földszinten még tálaló, óriás ebédlő és télikert volt. A pincében, külön lakás a házmester-autóvezetőnek, szoba a kertésznek és a vasalónőnek, a földszinten a két szobalánynak és a szakácsnőnek, (…) a padláson, az élelmiszerraktár mellett csinos kis szoba, ahol Tóth Aladár (zenetörténész, később Fischer Annie férje) töltött egy évet.
Gyergyai 1920-ban a közeli Eötvös-kollégiumból került a Lukács-házba, Lukács József unokái, a 12 éves Ervin és a 10 éves Edith mellé. Mamájuk Mária muzsikus, csellista volt, aki második férje révén elkerült Pestről 1923-ban, csak a lányát vitte magával, a fia a nagyapjával és a nevelőjével Budán maradt.
Lukács Józsefről így írt Gyergyai:
„A természet elsőrangú szellemi és értelmi adományokkal ajándékozta meg, eszes volt, művelt, ismeretekre éhes, csak hallani kellett vendégei között, akik egyformán szerették eszét, gondolkodását, vitakedvét és jóságát..”
Barátai Budapest bankárai és közgazdászai mellett ott volt Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum legendás igazgatója, Ferenczy Károly festő, aki a Révaiaknak is barátja volt, és akinek a gyerekeit is támogatta Lukács József az apjukra tekintettel. Dohnányi Ernő állandó vendég volt a házban, ahogy Vámbéry Rusztem jogász, a világhírű kelet-kutató fia is.
„(Lukács József) kis termetű volt, de nem látszott kicsinek, annyira eleven, mozgékony, rugalmas volt fellépte, az egész benyomás, amelyet keltett, (ha kellett két nyelven, felesége révén, akit Bécsből hozott, német volt ház másik társalgási nyelve) s mindkettőt virtuóz módon gyakorolta.”
„A zenéhez nem értett, de leánya befolyására sűrűn járt koncertekre.”
Öt gyönyörű Ferenczy-kép volt a házában: lánya csellós és kékruhás képe, saját arcképe, egy fenyvesparti táj, és egy fürdő és birkózó gyerekcsoport. A lakásban szétszórva képek Rippl-Rónaitól, Szinyei-Mersétől, László Fülöp legjobb korszakából a háziasszony portréja, szobrok Ferenczy Bénitől, kartonok Noémitől.”
A portréfestő László Fülöp karrierje kezdetét is segítette Lukács József. Thomán István, Wertheimer Adél távoli rokona ajánlotta Lukács figyelmébe. Az öreg Lukács megfestette vele felesége és lánya arcképeit. Lukács Mici képe három évig utazott Európában László különféle kiállításain, első berlini tárlata is Lukács József nagylelkű anyagi segítségével jöhetett létre. Azon a kiállításon a német uralkodóné fényképet kért Mici képéről, és ezt követte az udvari megrendelés, ami aztán beindította László Fülöp páratlan európai, és később tengerentúli karrierjét. Az első világháborút, és főleg a dicstelen tanácsköztársaság napjait követő években viszont a festő, ahogy sokan mások is, hátat fordított Lukács Józsefnek, megszakított vele minden kapcsolatot a fia szerepvállalása miatt, ami rendkívül fájdalmasan érintette a jószívű mecénást.
Az itt vendégül látott hírességek nagyrészt úgy nyerték el Lukács József figyelmét, hogy valamely kritikus élethelyzetben kiálltak fia, Lukács György védelmében. Ezek közül kivételt képez Bartók Béla, akit előbb Thomán István, majd a világháború után Dohnányi Ernő ajánlott a háziak figyelmébe. Dohnányit is Thomán révén ismerték meg.
Dohnányi kérte az öreg Lukácsot, segítse valahogy Bartókot, aki egy rákoskeresztúri, fűtetlen lakásból járt be a Zeneakadémiára, ami mégiscsak lehetetlen állapot. Bartók viszont nagyon büszke ember volt, nem fogadott el segítséget. Az öreg Lukácsnak támadt az az ötlete, szívességet kér Bartóktól. Előadta, hogy ha nem költözik be Bartók a Lukács-villa emeleti lakásába, ő attól fél, mást, idegeneket költöztetnek majd be. Bartók ezt szerencsésen elhitte, úgy érezhette, ő tesz szívességet vendéglátójának. Két évig élt itt családjával, innen költöztek a Szilágyi Dezső térre. Az csak elköltözésük után derült ki, az aranyszívű házigazda alig aludt két éven át, lévén Bartók zongorája pont az ágya fölött volt, és Bartók köztudottan éjjel szeretett dolgozni.
Benedek Marcell Lukács György gimnáziumi barátjaként volt rendszeres vendég, a Deák téri evangélikus gimnáziumba jártak együtt. Kunfi Zsigmondot is György hozta a Gyopár utcába, 1919-ben itt lakott egy ideig családostul.
Tóth Aladár zenetörténész egyszer, valamikor a húszas években társaságban vette védelmébe az akkor már emigrációban élő Lukács Györgyöt, és soha nem tudta meg, miért kapott egyik, a Nyugatban megjelent írásáért fejedelmi honoráriumot, majd egy évre szállást a csodálatos Gyopár utcai villa padlásszobájában.
És persze Thomas Mann, aki itt ismerte meg az akkor épp itt lakó Bartókot, és aki kétszer is élvezhette e kivételes házigazda vendégszeretetét. Mann 1913 és 1937 közt 6x járt Pesten, felolvasóestjeit szerte Európában kiadója szervezte, mert lassan dolgozó íróként így tudta felvenni a versenyt a minden évben új írásokat publikáló konkurenciával. A húszas évek elején kétszer lakott a mai Minerva utcában, először a feleségével hetekig, másodszorra egyedül jött csak pár napra.
Lukács József kitüntető figyelme hálából fakadt. A már emigrációban élő fiát ki akarták szolgáltatni Magyarországnak, a kiadatás ellen Bécs írótársasága petíciót intézett az osztrák kancellárhoz, amely petíció célt ért, és nem adták ki Lukács Györgyöt, aki így megúszta a felelősségre vonást a népbiztosi pozícióban töltött szerepéért. Ezen petíciót elsőként Thomas Mann írta alá, majd Paul Ernst, aki szintén többször részesülhetett családostul királyi kényelemben a Gyopár utcában.
Thomas Mann nem volt könnyű vendég, hűvös volt és tartózkodó, étkezésekkor is a házigazda mentette meg a kínos csöndeket briliáns stílusával. A villát Mann látogatásaikor megrohanták az író hódolói, Gyergyai feladata volt a város és múzeumainak bemutatása, amihez „igen mérsékelt figyelmet és lelkesedést mutatott” Mann. Kérésére elhívták Kosztolányit és Móriczot, amely társaságban „az öregúr volt a legeredetibb és legelevenebb, a két lángelmét látszólag untatta a dolog”.
Paul Ernst messze kellemesebb vendég volt. Szép, világos szemű, ősz hajó öregúr volt, aki szintén családjával jött, hetekre, de őt mindenki szerette a házban.
1919 után elküldték az öreg Lukácsot a Hitelbanktól, de elnöki székét megtarthatta és tisztes nyugdíját is. Élete végéig bőkezűen támogatta a halálakor már 42 éves, egy életen át a „bűnös burzsoázia” ellen agitáló fiát. Végrendeletéből végül kitagadta Lukács Györgyöt, hogy ezzel átmenthesse vagyonát másik két gyereke számára, amit ellenkező esetben vagyonát elkobozták volna.
Az öregúr 1927-ben halt meg, a házat azután egy másik bankár vette meg, bizonyos dr. Bíró Pál, aki leginkább Svájcban élt, így feleségéé, Hámori Bíró Máriáé volt a Vidor Emil-tervezte, vélhetően meseszép ház, mielőtt egy bomba végképp eltörölte a föld színéről valamikor 1944 végén legtöbb, pótolhatatlan kincsével egyetemben.
A villából mára csak kapuja és kerítése egy része maradt meg, igaz, azokat szépen felújította az utókor. A ház helyén társasház épült, a legendás villára és lakóira, itt megfordult vendégeire semmi nem emlékeztet.
Forrás:
Helyszínbejárás 2020-2021
Gyergyai Albert: Egy barátságos ház története – Zeneműkiadó Budapest, 1977
Popperné Lukács Mici: Emlékeim Bartókról, Lukács Györgyről és a régi Budapestről
https://axioart.com/tetel/2b4b5fce68a638f1a879b2909521ef34
https://axioart.com/tetel/oezentul-a-gellert-hegyen-kelenhegyi-ut-21-sz-alatt-bejar_210859
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_22_1910/?pg=87&layout=s&query=Kelenhegyi
http://www.jelenkor.net/userfiles/archivum/1977-10.pdf
https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_35_036_16/?query=Révai%20Mór&pg=15&layout=s
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/BME_EpitoIpar_1906/?query=Révai%20Mór&pg=21&layout=s!!
0 hozzászólás