Angolpark és embermentés – avagy villatörténet a Rózsadombon

Szerző: Szuhai Barbara | 2021. nov. 2. | Blog

A Rózsadombon járunk, annak is az elsőnek beépült, Margit-híd felöli domboldalán. A hajdani szőlőskertek helyén az 1890-es évektől megjelennek az első villák, az egykori szőlőket elválasztó ösvényekből utcák alakulnak, s az itt megjelenő villatulajdonosok, a Duna túloldalán fekvő Lipótváros gazdag polgárai, gyárosok, építészek, a felső középosztály tagjai adják az első parcellák boldog tulajdonosait. A századforduló fényképekein a hegygerincet őrző kicsi Veronika-kápolna látható, és a török időkből itt maradt Gül baba türbéje köré épült neoreneszász nyaraló Wágner János építész jóvoltából. Ez, a tornyos-teraszos villa uralta a huszadik század elején a város felé lejtő, napfényes domboldalt, majd lassan, de biztosan beépült a környék: nagy kertek mélyén kényelmes, szép villák nőttek ki a földből, amelyek közül nem egy élte túl az elkövetkező, viharos évszázadot.

A város egyik legszebb platánsorával büszkélkedő Bolyai utcát a Vérhalom utcával kötő, csendes Borbolya utca elején különös épület áll. Kéményének szokatlan dísze páratlan a környéken, erősen elüt a közeli házak, de leginkább Budai Gyermekkórház szomorú állapotú, szomszédos épületétől.

A Borbolya utca 4-es szám építésének éve 1929, a tervező a Jakab Dezső-Sós Aladár építész iroda, a megrendelő bizonyos Meinhardt Richárdné, aki még ugyanebben az évben 3600 pengőért vette a telket bizonyos Kell Hugó úrtól.

Jakab Dezső a Bihar megyei Rév községben született 1864-ben egy sokgyerekes, zsidó kocsmáros fiaként. A hét testvér közül kettő élhetett a továbbtanulás jogával: Dezső építész lett, öccse László orvos, a nagyhírű Liget-Park és Svábhegy Szanatóriumok megépítője, belgyógyász. üzletember. Jakab Dezső Pesten végezte tanulmányait, európai körútja után rövid ideig Francsek Imre, majd Lechner Ödön mellett dolgozott, mielőtt Komor Marcellel közös, 20 éves együttműködését megkezdte volna a virágos szecesszió nevében. 1920 után tervezett inkább felesége unokahúgának férjével, Sós Aladárral, aki Temesváron született, és szintén Pesten végzett a Műegyetemen. Az 1920-as években ő tervezte többek között az Angolpark épületeit és főkapuját, ezért nem lehet véletlen, hogy a színes, teraszos, különös díszekkel ékes rózsadombi villa megtervezésére pont őt kereste meg a megrendelő.

Meinhardt Richárd ugyanis egy nem mindennapi szakma képviselőjeként, mint „mutatványos” szerepel a lakcímjegyzékben, és valóban. A bajor származású Meinhardt testvéreknek köszönheti Budapest az Angolpark, vagyis a Vidám Park elődjének létezését.

A huszadik század legelején még vurstlit üzemeltettek a Városligetben a Bajorországból Pestre érkező Meinhardt-fivérek. A vállalkozás olyan jól ment, hogy 1910-ben meg tudtak venni három egymás melletti, vagyis összenyitható telket a Hermina út túloldalán, és így, 1910 május 27-én megnyithatták a híres neves Angolparkot.

Amely park többször váltott nevet létezésének évtizedeiben: az őszirózsás forradalom alatt Nemzeti Park, a tanácsköztársaság alatt Néppark, a második világháború kitörésekor már Hungária Park Rt. néven, de változatlan funkcióval ismerték a pestiek. Vagyis mint a középosztálybeli felnőttek szórakoztatásának paradicsomát, amely minden nap éjjel 2-ig volt nyitva, és ahol a legnagyobb élet este 9 és éjfél közt volt. Eltérően a hasonló, európai intézményektől itt nem hullámzó minőségű játékok, hanem egységesen igazgatott, komplex szórakoztató park volt.

A Borbolya utcai villa nem maradt sokáig Meinhardt tulajdon, már 1935-ben elárverezték. Erre azért volt szükség, mert Meinhardt Richárd és testvére, Frigyes merész vállalkozásba verte fejét, amely, dacára a hatalmas üzleti sikernek, mégis nagy anyagi veszteséggel járt.

A kávéházak és a Nagykörút fénykorában, a két világháború közti Pesten Meinhardt Richárd előbb a József körút és a Népszínház utca sarkán lévő, 1909 óta virágzó Simplon kávéházban nyert társtulajdoni jogot. Ezen sikeres befektetésen felbuzdulva születhetett meg a gondolat: legyen saját vállalkozásuk a Körúton. Az Erzsébet körútra esett a választásuk, hogy ott, a századforduló óta létező Király kávéház helyén, az 53-as szám alatt megnyissák a Hello Buffet nevezetű „automata buffet és mutatványos helységet”, mintegy „téli vurstlit”, amelynek felszerelése horribilis összegekbe került, de rendkívüli népszerűsége úgy tűnt, beváltja a hozzá fűzött befektetői reményeket. Mindaddig, míg a nyitás után kettő hónappal dr. Ferenczy Tibor budapesti rendőrfőkapitány be nem tiltotta a kétes hírű műintézményt, ahol ráadásul az italméréshez „szerencsejáték gépeket” is használhatott a nagyérdemű, ezzel erős versenyelőnyre téve szert a többi, körúti kávéházzal szemben. Ráadásul a „népligeti és városligeti mutatványosok aggályos közönsége adott téli találkozót a főváros belterületén, a Nagykörúton, gyakori hangos jelenetekkel kísérve. (..) Az előrelátó és erőteljes főkapitányi fellépés nagy örömet és elégedettséget keltett a Nagykörút lakói közt.” írta a békebeli Körútról az Esti Kurír 1935 márciusi száma. A bezárással tetemes büntetés is járt, ráadásul a hitelezőket is ki kellett fizetni. Erre ment rá Meinhardt Frigyes Hűvösvölgyi úti, és Richárd Borbolya utcai villája.

A második világháborús ostromban erősen megsérült Angolpark az ostromot követően szinte azonnal a szovjet hatóságok tulajdonába került, mert az azt több, mint 40 éven át sikeresen és rentábilisan üzemeltető család bajor származású volt, vagyis vállalatuk jogilag német tulajdonként azonnal szövetséges, esetünkben szovjet kezelésbe került. Már 1947-ben nyereséges évet zárt, 1950-től Vidámpark néven lett a városi élet szerves része. A régi Angolpark játékai közül csak a hullámvasút és a mesecsónak maradt használatban egészen az intézmény 2013-ban történt végleges bezárásáig.

A Borbolya utca 4-be 1936-ban egy röpke évre egy svéd úriember, bizonyos Ture Roswal költözött, aki fiatalkorában ezüstérmes evezős volt az 1912-es stockholmi olimpián, Pestre pedig az Ericsson színeiben került, az igazgatótanács tagjaként, majd a Szikra Magyar Gyújtógyárak vezérkarában tűnt fel.

A svéd üzletembert egy német grófi lakó követett, aki már a világpolitika ijesztőbb szeleit hozta az álmos budai domboldalra. Dr. gr. Stefan Schippenbach az 1933-ban megalakult Deutsches Nachrichtenburo, a DNB, vagyis a III. Birodalom hivatalos távirati irodája képviseletét üzemeltette a Rózsadombon egészen a háború végéig.

Egy megrázó naplórészlet, a világhírű vadász és író, gróf Széchenyi Zsigmond említi röviden, hogy amikor a 1945 márciusban elvitték az oroszok, először egy Borbolya utcai villában tartották fogva, innen vitték Csömörre, majd Cinkotára. Mivel ez a ház a háború előtt és alatt német birodalmi használatban, eséllyel tulajdonban volt, később pedig diplomáciai szolgálat működött benne, valószínű, hogy ez a ház állhatott a háborút közvetlenül követő hónapokban a megszálló szovjetek használatában.

Az Indiai Nagykövetség 1948-tól működött itt, de majd csak később, 1956-ban írták be nevüket a magyar történelembe. Kéthly Anna közbenjárására, továbbá a Bibó István és Göncz Árpád által az indiai miniszterelnöknek címzett írt levél kapcsán vállalta el Dzsavaharlal Nehru a Magyarország és a Szovjetunió közti közvetítés feladatát. Nehru 1956 november 25-én Pestre küldte moszkvai, illetve 1949 és 1962 közt az ENSZ-ben Indiát képviselő nagykövetét, Vengali Krishna Kurup Menont tájékozódni. 1956 szeptember 29 óta szolgált itt, a Borbolya utcai nagykövetségen Mohamed Atour Rahman ügyvivő, akit későbbi visszaemlékezéseiben Göncz Árpád cambridge-i műveltségű fiatalembernek írt le, és akinek Göncz Árpád a Parasztpárt, Bibó István pedig a Nagy Imre-kormány nevében adott át nyilatkozatot, itt, a Borbolya utca 4-es számú villában, hogy azt, mint közvetítő juttassák el a szovjet vezetésnek. Menon, Nehru miniszterelnök megbízottja – és későbbi utódja a miniszterelnöki székben – át is adta az iratot Molotovnak, arra válasz azonban nem érkezett. Ha csak Bibó és Göncz 1957-es letartóztatása nem tekinthető válasznak. 1958-as ítéletük szintén Nehru személyes közbenjárására vált halálos ítéletről életfogytiglanra.

Az ’56-os forradalom leverésekor az abban résztvevő civileket egyenként több száz fős transzportokban indították Szibéria felé Szerov KGB-vezér és Andropov magyarországi szovjet nagykövetnek köszönhetően. A fiatal férfiak és nők, de még gyerekek deportálásának leállítását is Nehru vállalta fel az ENSZ nevében. Az eltűnt hozzátartozóikat kereső családtagokat ’56 november végén a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársai a Borbolya utca 4 alatti Indiai Nagykövetségre irányították, hiszen híre ment a városban, hogy az eltűntek adatait ott gyűjtik, a családoknak ide érdemes eljuttatni a személyes dokumentumokat.

Tolmács segítségével maga a Moszkva mellett Budapest nagyköveti posztját is megnyerő Menon fogadta az elkeseredett hozzátartozókat.

1956 november 26-án az egyik, a követséghez forduló, eltűnt forradalmár férjét kereső asszonynak ezt mondta a V.K.K. Menon:

„Az én felséges uram, Nehru Őexellenciája intézkedésére már megállították a transzportokat. Ha él a férje és ott van, hamarosan hazakerül.”

Az ukrán elnök Viktor Juscsenkó 2007 július 10-én adta át Sólyom László magyar köztársasági elnöknek az 1956-os forradalom és szabadságharc után Ukrajnába hurcolt magyarok több, mint 3000 nevet soroló listáját.

A Borbolya utca 4-es szám alatti villa az 1929-es fényképhez képest nem sokat változott valami csoda folytán, dacára a rendkívül viharos és fordulatos elmúlt 90 évnek. A ház ma a külügyminisztérium honlapja szerint szerb nagyköveti rezidencia, aminek ellentmond, hogy látványosan üres, és egy magyarul kevéssé, viszont erős akcentussal beszélő, pár hete épp a kaput záró úr azt mondta, nincs semmilyen funkciója az épületnek.

Nincs rossz állapotban a ház, elvadult kertjét nemrég kicsit rendbe tették, de híres látogatóira, érdekes, hajdani tulajdonosaira semmi nem emlékeztet.