Egy régi tartozás.
Ezer éve nézem, csodálom, kerülgetem, hátha megnyílik az ajtó, és megnézhetem, milyen. A
Ezer éve nézem, csodálom, kerülgetem, hátha megnyílik az ajtó, és megnézhetem, milyen. A
Mester utolsó munkája.
A furcsa, fegyelmezett, 100 év után is újnak látszó terméskő lapokkal
fedett ház az Irányi utcában.
Aztán voltam egy vezetésen az Iparművészeti Múzeum gyönyörű Lechner kiállításán, és akkor
még inkább összeállt a kép. Szóval ezért van címer a házon. Rejtve, magasan.
Nem a megrendelőé, akkor szem előtt lenne. Nem, ezt magának tette fel Lechner, névjegyként, mint egy középkori festő az elrejtett arcképet. Saját családja címere van a kőbe faragott lábtörlő felett,
alig kivehető kopottságban.
1911 óta áll a bérház az Irányi utcában. Nem olyan cirkalmas, virágos, napfényes, mint a
többi, ismert, a „fénykorban” rajzolt Lechner-munka. Az öreg művész nyit az új divat felé, a bécsi
szecesszió kőlapjait rakja a főhomlokzatra. Mintha sejtené, az elkövetkező évszázad nem a
gondos gazdák házaikat megbecsülő, felújítgató időszaka lesz majd, inkább a rombolásé. Olyan
anyag kell, ami bírja.
A megrendelő bizonyos dr. Vermes Gyula, a Budapesti Lakcímjegyzék szerint sok évig lakta szép
házát. A földszinten persze üzletek voltak, ahogy most is. 1913-ban épp Weiss Ármin nyomdája
foglalta el a pincét is.
Az egyik első rekkenő nyári napon jutottam be a barlangszerű kapun. Láttam már képeket a
lépcsőházról, de az eredeti ugye mindig más…
Kék virágok vártak a mennyezeten, kék, Zsolnay csempe a falon, hűvös és félsötét. A szűk előteret tükrök szélesítik, kis optikai csalással tágul a tér.
A derengő fényben pedig hó, de inkább habfehér belső udvar íves vonalú gangokkal – az egyenes
A derengő fényben pedig hó, de inkább habfehér belső udvar íves vonalú gangokkal – az egyenes
vonal mégsem Lechner kenyere. Úgy sorakoznak egymás fölött a rövidke körfolyosók, mintha
felhők lennének – alulról legalábbis.
És a részletek. A fenti, utcai terasz kovácsoltvasa, a burkolókövek közti fekete díszek, és minél
feljebb nézünk, annál mozgalmasabb a homlokzat, kiszögellések, s bár nem színes a keret,
hullámos a pártázat – Lechner könnyed kézjegye.
A szemközti banképület – régi kaszinó – elég távol van ahhoz, hogy a lemenő nap sugarában
pont megfürödhessen Lechner szép háza, nyári délutánokon, de bármikor, érdemes pillanatra
megállni előtte. Elmerengeni a ház szépségén, milyen igényes, könnyed, elegáns, visszafogott,
ízléses. Mestermunka.
Forrás:
Déry Attila: Belváros-Lipótváros
Terc Kiadó 2005.
Sisa József: Lechner, az alkotó géniusz
Iparművészeti Múzeum, 2014.
Déry Attila: Belváros-Lipótváros
Terc Kiadó 2005.
Sisa József: Lechner, az alkotó géniusz
Iparművészeti Múzeum, 2014.
Budapesti Lakcímjegyzék
0 hozzászólás