Régimódi palota Vizivárosban, rendezvények, ünnepségek klasszikus helyszíne. A Fő utcáról érkezve – akarva-akaratlanul – hátulról érkezik a látogató, így az elegáns homlokzatot nem is látja egyből: el kell sétálni a Corvin tér közepére, hogy belátható legyen az egész. Szép. Kicsit lélektelen a nemrég elkészült gondos felújítás ellenére. Hiányzik belőle valami. A régi, 1910-es képen rögtön szembetűnő a hiány: akkoriban még senkinek nem jutott eszébe kulturális intézményt kávéház nélkül üzemeltetni. Vagy városi teret építeni napernyős, asztalokkal-székekkel vendégeket hívogató kiülő nélkül. Eredetileg az épület Fő utcai sarkán kávéház, az Iskola utca fele Vigadó Vendéglő néven étterem töltötte meg élettel a teret és a házat.

Most bezzeg a kávéház és a vendéglő régi helyén, a kirakat nagy ablakain át fehér kartonlapok mutatják sivár arcukat a tér felé. Kár.

A Budai Vigadó megszületésének igénye a kultúrára éhes budai polgárok ötlete volt. 1892-ben írtak levelet Gerlóczy Károly fővárosi alpolgármesternek, miszerint a Pesti Vigadó mintájára nyíljon bálteremmel rendelkező kulturális intézmény Budán, ahol ilyen addig nem létezett. Száz évvel ezelőtt egy beadvány átfutási idejét nem a mai lajhár tempó és a teljes érzéketlenség határozta meg. 1898-ban megszülettek a tervek, és rá két évre, 1900-ban állt a ház. A tervező páros Kallina Mór és veje Árkay Aladár voltak. Kallina Bécsből jött Pestre Otto Wagner irodavezetőjeként. Első pesti munkája a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tervei és építésének vezetése volt. De az ő keze munkája a Bécs Kapu téri evangélikus templom és a Hadtestparancsnokság szintén a Budai Várban. Árkay Aladár az akkor fiatal korosztály csillaga. Az ő munkája sok minden mellett a Csaba utcai katolikus templom és a Svábhegy oldalában a Bírák és Ügyészek meseszerű, angolos stílusú villa-telepe.

A Budai Vigadó kétemeletes, belsőudvaros, timpanonos, kupolaszerűen manzárdos tetővel ellátott épület, mely főleg a neoreneszánsz stílusjegyeit viseli magán, a korra jellemző eklektikus stílusban. A homlokzat oszlopai olasz reneszánsz mintát követnek. A kapu- és ablakkeretezések szintén az olasz (római, firenzei) reneszánsz palotaépítészetet jellemző megoldások. A főhomlokzatot eredetileg kis pillérek, könyöklők ékesítették.

Az eklektikus külsőt – eredetileg – szecessziós belső gazdagította. Az impozáns előcsarnokból széles, íves márványlépcső visz az emeletre, ahol 350 négyzetméteres díszterem, a Budai Polgári Kör társalgója, olvasója és három játékterme (!) állt eredetileg a vendégek rendelkezésére. A díszteremhez két oldalról egy-egy kisterem csatlakozott, oldalt, az utcákkal párhuzamos szárnyakban pedig további kistermek, a belső udvarra néző folyosókon társalgók, klub- és olvasóhelyiségek, kártyaszobák nyíltak. A felsőbb szinteken négy magánlakást alakítottak ki. Mindezek mellett itt működött a Budai Könyvtár Egylet és a Budai Anyakönyvi Hivatal.

Az épületet 1900. január 20-án (épp 113 éve!) Halmos János polgármester adta át. Az első itt megrendezett mulatság egy nagyszabású farsang volt Klotild főhercegnő fővédnöksége alatt.

A báltermet később 306 fő befogadására alkalmas színházteremmé alakították át. A háborús sérülések kijavításakor egy egyszerűbb épület üzemeltetése volt a cél, az eredetihez való közelítés csak a legutóbbi, 2007-es felújításkor merült fel. Az intézmény azóta Hagyományok Háza néven működik, az épületet 2011-ben pedig műemlékké nyilvánították.