Egy középronda koratavaszi napon kocsival mentem a Zichy Jenő utca számomra addig ismeretlen, a Nagymező utca és Jókai utca közé eső részén. Két házon akadt meg a szemem, de leginkább egy kapun. Gyönyörű, szecessziós, kovácsoltvas munka, és már elsőre, autóból, fél...
Mesélő Házak
Építészet, történelem, kultúrtörténet, várostörténet. Írások, képek, történetek.Kiskastély a Gellérthegyen
A Gellérthegyen sok csoda van. Különösen igaz ez a Bartók Béla út felé eső domboldalra, ahonnan egyenes út vezet a Szabadság szoborhoz, kis hegymászással egybekötve. Itt van a budaiak egyik úszás lehetősége is, a lánykori nevén Államigazgatási Főiskola kora hetvenes...
Márffy Ödön otthona
Gyakorlatilag mindig érdekelt ez a ház. Már akkor is, amikor fogalmam sem volt róla, hova is eshet. Márffy Ödön a kedvenc festőm időtlen idők óta. Valamikor ezer éve láttam egyszer egy képét tán Virág Judit galériájában, nem tudtam odébb mozdulni előle. Ó, ha egyszer,...
Kincsvadászat a Kertész utcában
Fodor Gyula tervezte házba bejutni olyan ünnep, ami bearanyozza az ember egész napját, sőt hetét. Erről a házról tudtam, hogy szép, hogy szecessziós, és azt is, hogy le van pukkanva, de azt éppen nem, hogy Fodor munkája. Amíg be nem léptem. Már megismerem, ha nem a...
Csontváry házában
A mai verőfényes koratavaszban kedvenc Bartók Béla utamon és a Gellérthegyen kószáltam, abban a reményben, hogy kinyílik valamelyik szecessziós vagy eklektikus, környékbeli szépség, látok egy házbelsőt, amiről írni érdemes. És lőn.A Bartók Béla út 36-38 lett...
Bajcsy 31
Bajcsy Zsilinszky út. Tágas, forgalmas, nyomokban elegáns, eklektikus. Majdnem minden ház más stílusú, ha korban nem is olyan nagyok a különbségek, majdnem mind szép a maga módján, és mindre lehetne költeni jó sok pénzt.Egy kivétellel. A friss festés messziről ragyog,...
Baglyok bérháza a Baross utcában
Baross utca. Női Klinika, forgalom, Palotanegyed, lakótelep, hosszú, sokarcú józsefvárosi főútvonal. A szó, hogy „szép” nem elsőre ugrik be róla, sőt, másodiknak sem.Pedig vannak rejtett kincsei.Ilyen például a 43-as ház. Már a kapu „gyanús”, olyan szép, hogy az erre...
Bánatos Baross utca
A Baross utca 28-as szomorkás sarokház 1904-ben épült szecessziós stílusban. Anno emeletenként 1-1, egyenként 7(!) szobás lakás volt benne, plusz egy manzárd lakás. Itt lakott dr. Zárday Imre híres belgyógyász, szívspecialista, és bizonyos Pázsint Ödön úr, aki azért...
Az Akácfa utca titka
Akácfa utca. Annak is a leglepusztultabb része a Dob utca és a Király utca között van. Tengelytörő macskakő, intenzíven rohadó homlokzatok. Kivéve az angyalt. Nagyon magasan áll széttárt karral egy szép, nagy ablak fölött. Ami méretéből adódóan csak műterem lehetett....