Rákóczi út. Tömeg, zaj, kosz, forgalom. Arctalan, lélek-és stílustalan üzletek tömege, sok üresen, gazdátlanul fogadja a kéretlen vendégeket: az üres portálokban évtizedek óta hontalanok húzzák meg magukat. Tisztelet a ritka kivételnek, szegény Rákóczi út nem a szépségéről híres, egészében és részleteiben egyaránt ritka ronda hely. Kivéve, ha az ember felfelé néz, avagy betoppan egy-egy nyitva felejtett kapun. Olyankor kiderül, milyen szépnek épült ez a város, milyen szép lehetett anno, és lehetne most is….
Forró, augusztusi napon vitt erre a dolgom, végre nem egyedül: nagyra becsült „kollégámmal”, a pesti házak profi csodálójával, a Kép-tér blog szerzőjével igyekeztünk hazafelé egy nagyon érdekes, rövid, rádiós beszélgetés után. Elvileg mindketten siettünk, de amikor mellettünk kinyílt egy kapu, gondolkodás nélkül léptünk be egy hazatérő család nyomában.
Az első, ami meglepett minket, az a csönd volt. Fehér, tiszta falak, tökéletes arányok, rend, fény és csönd. Egy kapunyira a járdán óbégató, rég nem szomjas, fogatlan nénitől, kátyúkban zötyögő buszoktól, a város zajától. Hűvös, világos udvar, friss felújítás nyoma és illata.
A Rákóczi út 10, Síp utca 2, Dohány utca 7 címeken található, hatalmas, három homlokzatú sarokház 1861-től a morvai szász származású Langheinrich család tulajdonában volt egészen a világégésig bezárólag. Az első, a telken álló ház csak harminc évig húzta, a vendéglős tulajdonos halálakor az örökös Langheinrich Lenke a kor divatos tervezőjét, Meinig Artúrt kérte fel új bérháza megtervezésére, amit 1898-ra fel is húztak. Nem lehetett véletlen a tervező megválasztása. Egyrészt mert a szintén német származású Meinig a neobarokk mestere volt, sorra épültek városi palotái, másrészt, mert ő tervezte Lenke férjének, Emmer Kornél dr, kúriai bírónak budai palotáját is a Fő utcában.
Meinig szegény szakmai sikerei ellenére nem tűnik boldog embernek. Szegény felesége, az elmekórtan atyjának, Schwartzer Ferencnek az unokája 19 évesen halt meg. Meinig sosem nősült újra, s miután megrajzolt Pesten egy csomó szépséget, lásd gróf Wenckheim Frigyes kálvin téri palotáját, amit ma Szabó Ervin Könyvtárnak ismerünk, a Szabadság téren rogyadozó Adria palotát, a Nádor utcában a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű palotáját és bérházát, és, nem utolsó sorban, a Park Klubot a Stefánián, meg még egy csomó, szebbnél szebb vidéki kastélyt, 49 évesen rajzasztalára borult és meghalt.
A Rákóczi út 10 építésekor a leghíresebb mesterek dolgoztak össze: a lakatosmunkákat Jungfer Gyula díszműkovács, az asztalos feladatokat Thék Endre mesterasztalos készítette. Mindkét mester élete kész regény, ők építették fel fél Budapestet, minden, ami kovácsoltvas, Jungfer, minden, ami fa, és még áll, Thék Endre minőségi és időtálló(!), munkáját dícséri. Volt pár közös projectjük: az Országház, az Operaház, a Királyi Palota Hauszmann Alajos vezette átépítése, a Gresham palota, de Jungfer készítette a Szent István Bazilika ajtódíszeit és vasalatait is, meg még például a Steindl tervezte Örökmécsest. Ami nem eredeti helyén úszta meg a XX. századot, azt az Iparművészeti Múzeumban lehet megcsodálni.
A Rákóczi úti bérpalotának megépültekor tulajdonosa kettős szerepet szánt. Langheinrich Lenke buzgó evangélikusként már 1884-ben alapítványt hozott létre árva gyerekek nevelésére. 1900-tól 1914ig az épület második emeletén leánykollégium kapott helyet, ugyanitt 1915-től 1936ig ortopéd kórház működött, majd, 1936-tól a protestáns lányoknak fenntartott Veres Pálné Intézet magánkollégiuma költözött be. A fénykorban 564(!) diák lakott itt, amit, dacára a hatalmas alapterületnek, azért elég nehéz elképzelni. A virágzó szocializmus éveiben a diákotthon szerepkörét a Budapesti Műszaki Egyetem vette át.
Az utcáról nyíló üzletek is biztos szebbek voltak régen – mi nem nagy kunszt, sajnos. 1907-től patika üzemelt a földszinten, sőt, amikor 1934-ben lebontották a szomszédos Rákóczi út 12/b alatt álló Marczibányi palotát, az ott megszűnt „Salvator”, majd „Megváltó” néven ismert gyógyszertár cégére felköltözött a 10-es ház falára, ahol ma is látható. Krisztusfej dicsfényben, piros héttérrel.
Meglepően sok orvos lakott itt az elmúlt évszázadban, különösen annak első, békebelinek mondott időszakában. Például dr. Bakody Tivadar, aki elsőnek nyittatott a városban nyilvános tornacsarnokot már 1863-ban, majd 1865-ben megalapította a Pesti Tornaegyletet. 1928-ban itt székelt a Újságírók Kórház és Szanatórium Egyesülete, Dóczi Mór cipészmester, Lang Ágoston esernyő kereskedő, Szőts Simon „szőnyeg, pokrócz, ágynemű, kerti fabútor,gyermekkocsi, ablakredőny, zászló és mindennemű cikkekkel való kereskedő”, az „Iparoskáté” című lap szerkesztősége és kiadója, és dr. Fauser Árpád,dr. Hegedűs Sándor, Paunz Lajos, mindannyian magánorvosok, rendelőikkel, magánlakásukkal egyetemben. A Budapesti Lakás-és Czímjegyzék szerint 1916-ban itt volt megtalálható az Országos Függetlenségi és 48-as Pártkör, Widder Bertalan dr. „operateur sebészeti és testegyenesítő intézete”, Miakits Mihály „korcsmáros”, de Szőts Simon úr széles kínálatú üzlete és Fauser doktor rendelője is.
Meséljenek most a képek az újra régi szépségében pompázó házról. Emelem kalapom a legfelső szint városi kertésze előtt is, aki ritka kincseket ápolt királyi függőkertjében, az augusztusi napsütésben.
Forrás:
Helyszínbejárás 2016 augusztus
0 hozzászólás