A számomra gyerekkori emlékek miatt örökre kedves, árnyas fák alatt szebbnél szebb villák adta békebeli hangulatát soha el nem vesztő Rózsadomb keleti lejtőjére viszi olvasóit ez az írás. A domb elsőként beépült, a Margit-hídhoz legközelebb eső részein járunk, ahol az első villák épültek a XIX. század végi filoxeria-járvány által letarolt szőlőültetvények helyén születő villanegyedben. Az első ház Wagner János építész tulajdonában és tervei szerint épült 1857-ben, historizáló stílusban. Wagner úr volt az a szerencsés egyetlen, aki még bort is tudott készíteni birtokán, majd a szőlő kihalása után is megmaradt nyaralója, kertjében a Gül Baba türbéjével a domboldal ikonikus épülete maradt egészen a második világháborús ostromig. Az akkor már, 1941 óta városi tulajdonban álló a villa megsérült, lebontásáról majd 1970 körül született döntés. 1876-ban megépült a Margit-híd, és ezzel felgyorsult a környék beépülése, leginkább a Duna túloldalán virágzó Lipótváros gazdag polgárai vettek itt telket, hogy azokra nyaralókat építsenek.
Történetünk mesélő háza valószínűleg újabb építésű volt, amíg állt, de ma már sajnos csak hűlt helyét látni. Szándékom szerint ez az írás egy jószándékú ember hajmeresztő tettének állít emléket, egy olyan történetről és emberekről lesz szó, akikről nem nagyon hallani. Szeretném, ha minél többen tudnának róla, hogy sose felejtsük el a bátorság, a jóság és a hit erejét.
Terézvárosi barangolásaim kapcsán találtam rá történetünk egyik szereplőjének, Hirsch Albertnek a nevére, és modern, a híres Bálint és Jámbor építésziroda által tervezett villájára. Hirsch Albert a két világháború közti Magyarország egyik legsikeresebb üzleti vállalkozását üzemeltető báró Hatvany-Deutsch családba nősült be. Feleségül vette Hatvany Sándor legkisebbik gyermekét, az irodalom mecénásának, Hatvany Lajosnak, és a képzőművészet bőkezű támogatójának és kitűnő festőnek, Hatvany Ferencnek a húgát, Hatvany Irént. Ezzel, illetve a két fiútestvér korábbi döntése nyomán, miszerint a családi vállalkozás helyett a művészetek mecénásai szeretnének lenni, a német származású, tehetséges és szorgalmas, képzett üzletember, Hirsch Albert feladata lett a Hatvany család üzletének, vagyis a Hatvani és Nagysurányi Cukorgyár Rt-nek a vezetése. Ez volt a magyar cukorgyártás fénykora, és nekik, a hatvani-Deutsch családnak köszönhető a nagysurányi és hatvani gyárak mellett a sárvári, az oroszlányi és a sarkadi cukorgyár megnyitása.
Hirsch Albertről így írt a korabeli sajtó 1931-ben:
„(…) ő a feje, a szelleme, a mozgatója a Deutsch Ig. és Fia cégnek, amelynek értéke emelkedett a vezetése alatt. Hirsch Albert a cukoriparnak igazán európai reprezentánsa, de a cukoriparon túl tevékenysége kiterjed a gazdasági élet egyéb területeire is. Érdekeltsége van a malom-és textiliparban, a söriparban, mégpedig nemcsak Magyarországon, de a megszállott területeken is. Ő alapította Angliában a Magyar-Angol cukorgyárat és ott mutatta meg, a legelső ipari államban, mit képes produkálni a cukorgyártás terén a magyar. Egyébként agrár érzelmű, szereti a földet, mintagazda. Komoly, puritán, takarékos ember dr. Hirsch Albert. De bőkezűen szórja tudásának kincseit azokban a testületekben, amelyekben helyet foglal, őseinek, a német kereskedőknek tisztánlátása, szolid, becsületes gondolkodása, egyszerűsége él benne. Szereti és megbecsüli a munkát és csak ezen keresztül tud elképzelni minden karriert.”
A Hatvany család Budapesten több értékes ingatlannal rendelkezett, a terézvárosi, Munkácsy Mihály 16 alatti ház azonban Hirsch Albert saját tulajdonaként épült 1909-ben. 1925-ben aztán megváltak szép, terézvárosi házuktól, és a Várban vettek másikat, az Úri utcában, hogy aztán ott sem éljenek sokat. Ennek oka az 1867 óta a Család tulajdonában álló hajdani Grassalkovich-kastély volt Hatvan városában, ahol érthető okokból szívesebben töltöttek időt, illetve ha Pesten, akkor a Nádor utca 3-ban laktak. A kastély 1910-ben alapos felújítás során megújult, azután a 32 szobás kastély háziasszonya Hatvany Irén lett.
Érdekes életükről, a magyar és nemzetközi irodalom és képzőművészet legjelentősebb képviselőiből álló baráti körükről hosszasan lehetne írni, most azonban utolsó évük eddig számomra ismeretlen epizódjára bukkantam, amely a menekülés reményéhez és a Rózsadombhoz köti őket.
Viszonylag közismert az a velük megtörtént, szívszorító történet, amely szerint 1944 októberében egymillió pengőt kellett egy pilótának kifizetnük abban a reményben, hogy kirepülhetnek egyetlen gyermekükhöz, Hirsch Emmához Svájcba. A Budaörsi Repülőtéren már a gépen tartóztatták le őket és vitték egyenesen koncentrációs táborba mindkettőjüket, dacára a pontosan kifizetett elképesztően magas váltságdíjnak, mindketten hatvan felé jártak, Auschwitzban haltak meg.
A borzalmas véget megelőző fél évben azonban egy egészen kivételesen bátor orvos saját, és családja életének kockáztatásával hajmeresztő kísérletet tett a Hirsch-házaspár megmentésére.
A Heves Megyei Népújság 1995-ös, az aranyat érő Arcanum oldalán elérhető egyik számában bukkantam rá ennek az életveszélyes vállalkozásnak a történetére. Bizonyos Huczka Józseffel készült interjú, aki kamaszként a hatvani kastélyba került, és 16 évesen dr. Hirsch Albert inasa lett. Ő mesélte el, hogy a német megszálláskor a Hatvani-Deutsch család Nádor utcai lakásából előbb Medve Miklós bújtatta a Hirsch-házaspárt Kecskeméti utca 4 szám alatti lakásában, ahova a fiatal inas naponta vitt ebédet Nádor utcából, amíg lehetett, és amíg a németek le nem zárták a Nádor utcai Hatvany-házat.
„Húsvét vasárnapján aztán megkeresett Szmrecsányi nagyságos úr. Éppen moziba indultam. Azt mondta, a húsvét utáni kedden jelentkezzem a Kecskeméti utcában Medve méltóságos úrnál. Nem kellett sokat magyarázni, sejtettem, miről van szó. A méltóságos úr azt mondta: „Na várjon, fiam! Mindjárt jön Mlinarek, a sofőr, majd az elviszi magát Budára.” Jött is nemsokára azzal a kocsival, amivel Hirsch úr szokott járni. Mentünk át az Erzsébet hídon a Rózsadombra, a Bolyai út 20.-ba”- folytatódik az interjú.
„Kijött egy asszony, akinek a férje dr. Jánó főorvos volt a MÁV-kórházban. Mondta neki Mlinarek: „Meghoztam a fiatalembert!” (Mindössze 16 esztendős voltam.) Bementem velük a házba. Keresztül a folyosón egy-két szobán, és a harmadikban ott volt Hirsch úr. (…) Azt mondta Hirsch úr:
„Na, fiam, maga itt lesz vélem, amíg én itt leszek!” Ott is maradtam 1944 őszéig. Hirsch úr csillagot nem viselt, de napközben a szobában maradt, csak éjszakánként mentek le Jánó főorvos úrral sétálni. Addig maradtam, míg meg nem próbáltak Svájcba menekülni Emmuskához, a lányukhoz. (Ezt később beszélte el nekem Szmrecsányi úr.)”
Medve Miklós és Szmrecsányi Ödön is a Hatvani Cukorgyár felügyelőbizottságának tagjai voltak, vagyis üzlettársak és barátok, de az nem derült ki számomra, honnan ismerték egymást a bátor Jánó doktorral. Rendkívüli merészség volt az elrejtőzés ajánlata a doktor úr részéről, és az lett volna a megszállt Magyarország bármely pontján, de a Bolyai utcában pláne. Ugyanis a főorvos úr házától 10 perc sétára található az, a Neuschloss Ödön által 1898-ban épített, majd az 1930-as évektől egészen 1944-ig az akkor szintén koncentrációs táborba hurcolt Aschner Lipót által lakott villa, ahova nagyjából ugyanekkor, 1944 márciusában nem kisebb náci vezér, mint Adolf Eichmann költözött be. El lehet képzelni, hogy egy ilyen beosztású nácit hány német katona őrizhetett az amúgy csendes budai dombokon. És ide fogadta be ez a kevéssé szívbajos szemorvos a korabeli Magyarország egyik leghíresebb, legbefolyásosabb, üldözött üzletemberét és feleségét.
Ahogy az az interjúban olvasható, az volt a házigazda koncepciója, hogy nappal nem mozdulhattak ki a különös vendégek a Bolyai utca 20 alatti házból. Esténként viszont, amikor a főorvos úr hazaért a MÁV kórházból, együtt sétáltak nagy köröket a környéken. Mindezt nem csak pár napig, hanem hat hosszú hónapon keresztül. 1944 őszén aztán elérte őket a hír, ami reményt adott a szabadulásra. Csillagászati összeget kértek tőlük, hogy Svájcba mehessenek a lányukhoz, amit ők ki is fizettek, hogy ezután Svájc helyett a halálba vigyék őket…
Dr. Jánó Albertről annyit találtam, hogy 1892 október 7-én Brassóban született, Kolozsváron végezte az orvosi egyetemet 1918-ban, valamint, hogy 1936-ban a Magyar Közlöny szerint A „m. kir.” Ferenc József Tudományegyetem pótolta elveszett „orvosdoktori” oklevelét. Szemész főorvos volt, a Bolyai utca előtt a Tompa utcában, majd a Damjanich utcában lakott, és végig a MÁV kórházban dolgozott. Az 1949-es telefonkönyv szerint – némileg meglepően szerencsés módon – még mindig a Bolyai utcában élt, vagyis szerencsére túlélte a háborút, és legalábbis ’49 decemberéig még megtarthatta otthonát a Rózsadombon.
A Bolyai utca 20 alatt mára sajnos csak a hős doktor házának hűlt helyét lehet találni. Úgy tűnik, a szomszéd házzal együtt söpörte el a házrombolásban élenjáró beruházó kedv. A környékbeliek szerint az idetervezett társasház lakásainak négyzetméterét 4millió(!) forintért adták el, de aztán úgy látszik, mégsem kezdődött el az építkezés. A Századforduló nagy építészének, Alpár Ignácnak minden jel szerint gazdátlan, pedig meseszép színesüveg ablakokkal díszített, hajdan az elsők között megépült, egész jó állapotú villája épp szemben áll a Jánó doktor háza helyén tátongó lyukkal: a dombtetőn árválkodó, eklektikus villához vezető, elhanyagolt lépcső tetején, a kertben hontalanok laknak, rongyaik, és orrfacsaró szaguk elég megrendítő élményt nyújt a lebontott házak helyét keríteni hívatott, szemközti szakadt kerítéssel. Mindez Budapest legdrágább, elvileg, és a és fénykorban legelegánsabb pontján, a Rózsadombon 2022 kora telén.
Az embermentő, hős doktor úrra, a itt hajdan átmeneti menedéket találó, békeidőkben a magyar kultúrát bőkezűen támogató, és a magyar cukoripart világhírre vivő házaspárra természetesen semmi nem emlékeztet.
PS:
A cikk megjelenése után (egy.hu 2022.november) megtalált Jánó doktor családja, így fény derült a kapcsolatra, amely a bátor doktor urat a Hirsch-házaspárhoz kötötte. Jánó doktor felesége és Hirsch Emma férje testvérek voltak.
Ezúton köszönöm szépen dr. Christopher Jano úrnak az értékes információkat.
Forrás:
Helyszínbejárás 2022 ősz
HevesMegyeiNepujsag_1995_07__pages285-285.pdf
https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiKozlony_1936_07_ertesito/?query=dr.%20Jánó%20Albert%201892%20Brassó%20-%20&pg=101&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/BME_MagyarVasutEsKozl_1938/?query=Dr.%20Jánó%20Albert&pg=48&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/BudapestiKozlony_1936_06/?query=Dr.%20Jánó%20Albert&pg=70&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiUjsag_1934_08/?query=Dr.%20Jánó%20Albert&pg=298&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/FszekCimNevTarak_20_019_13/?query=Bólyai%20u%2020&pg=171&layout=s
https://adt.arcanum.com/hu/view/SzazErtekesMagyar_1931/?query=dr%20hirsch%20albert&pg=128&layout=s
0 hozzászólás