Barion Pixel

Kertvárosi történet

Szerző: | 2020. nov. 30. | Blog

Ismét Zugló, ismét Ajtósi Dürer sor. Az ember elporoszkál a Zala-villa mellett, miután megcsodálta megunhatatlan hölgyeit a Liget oldalán, és megy tovább a Róbert Károly körút felé. Ahova azonban nem kell elmenni, sokkal inkább érdemes bármelyik, a Stefánia és a körút közti kertvárosba vezető mellékutcán bekanyarodni. Az Ilka utcára esett választásom, és nem bántam meg. Pár méter után csend, fák, az avar illata és, főleg, miután hátra hagytam a Honvédelmi Minisztérium gyatra tervezésű és kivitelezésű vendégházát, öreg kerítések közt mesélő villák sora várt, egyik szebb, mint a másik.

Bal kézre mindjárt egy meglepően rózsaszín, keskeny, szecessziós épület magasodik. Kissé túlzó színválasztás sem feledteti a fájó emlékeket, kiskamaszként töltöttem itt pár felejthető napot, hiszen ez itt a Bethesda Gyermekkórház egyik épülete.

A szomszédos ház vonzotta be a tekintetemet. Mély pirosra festett, finom vonalú teraszok, minden szinten több, a földszinten, a napfény felé félkör ívű kőkerettel, az emeleteken a piros fémkorlát ismétlődik, a sarkon túl, az Ida utca felé hatalmas homlokzat, gondosan díszített kapu, lépcsőház és falak. Elegáns szecesszió, díszes, változó rajzolatú ablakok és teljes elhanyagoltság. Miért kell egy ilyen háznak töküresen állnia?

Az Ilka utca 51 – Ida utca 2 címeken létező épület 1908 és 1910 közt épült Benedek Dezső tervei alapján Schuler József jogtanácsos úr megrendelésére, aki nem mellesleg az Első Magyar Aczél-és Írótoll, Toll, Szár és Indigómásoló papírgyár tulajdonosa volt.

Az építési dokumentáció sajnos elveszett a viharos huszadik század folyamán, az viszont a későbbi lakcímjegyzékekből kiolvasható, hogy 6, később 8 lakásos társasvillának épült, a fénykorban így használhatták. Ezen lakásokból három vagy négy 5 szobás, egy 4 és 2 kisebb méretű volt, és a pesti nagypolgárság otthonaként szolgált leginkább. Sőt, Schuler József személyének köszönhetően 1911-ben itt volt San Domingo, vagyis a mai Dominikai Köztársasága tiszteletbeli konzulja az Ida utca 2 alatt. Ugyanebben az évben itt lakott többek között Schwarcz Jenő építész, akinek szép házait szintén szerte Budapesten megcsodálhatjuk. 1916-ban itt lakott bizonyos Goldschmied Bernát könyv és zeneműkereskedő, továbbá hangszer, fényképezőcikk, látcső-és vadász fegyver nagykereskedő, Schachter Jakab építőmester, Schulcz Jenő mérnök, gyáros. 1922/23-as jegyzék szerint Szalka Jakab építőmester, szerteágazó profilú üzletéről híres Goldschmied Bernát úr, továbbá a bányafelszerelési cikkek gyártásával foglalkozó, francia hangzású nevű okleveles bányamérnök, vezérigazgató Chrambach Frigyes Károly úr.

1928-ban itt lakott és rendelt dr. Groll László orvos, és új lakó báró Lévay Lajos nyugalmazott tisztviselő, valamint Pongor Henrik vezérigazgató, kormányfőtanácsos.

De a leghíresebb lakó mindenképp Bajor Gizi, a színészlegenda, a Nemzeti Színház művésze, aki egyébként egy újságírói elírásnak köszönhetően lett híres helytelenül betűzött névvel, az eredeti, névváltoztatáskor nyert, helyesen írt verzióval Bayor Giziként kéne ismernünk. Első két házassága között élt itt röpke két évig 1926 és 1928 között, amikor is rövid időre az akkor még dúsgazdag Paupera Ferenc bankár felesége lett és a romantikus Zichy Géza utcai villába költözött.

A ház legutóbbi hasznosítója a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vezető és Továbbképző Intézete volt, ahogy azt a bejáratot keretező feliratból még kisilabizálható. Nem sokat költhettek az állagmegóvásra, az állapotok elkeserítőek. A régi kerítést megette a rozsda, behajtva, bedőlve várja a kétes szándékkal érkezőket. Még nem menthetetlen az épület, de látványosan elhagyatott, gazdátlan, elhanyagolt. Miért? Soha nem fogom megérteni.

Forrás:

Helyszínbejárás 2020 november

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ida_utca

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarIpar_1908_2/?query=Schuler%20J%C3%B3zsef&pg=366&layout=s

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_23_1911/?pg=309&layout=s&query=Schuler%20J%C3%B3zsef

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_23_1911/?pg=2001&layout=s&query=Schuler%20J%C3%B3zsef

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_24_1912/?pg=925&layout=s&query=Ida%20u%202

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_24_1912/?pg=2116&layout=s&query=Ida%20u%202

https://welovebudapest.com/cikk/2019/11/15/5-lakatlan-budapesti-szellemepulet-amely-izgalmas-reszleteket-es-torteneteket-rejteget

http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=14&cim=ida-u-2&cimtxt=Ida%20utca%202

http://fond.bparchiv.hu/lny_ffcs_11.html

https://regiujsagok.blog.hu/2020/04/08/a_golyostoll_kalvariaja

https://adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944/adatlap/58982?search=Schuler%20J%C3%B3zsef&term=eyJxIjoiU2NodWxlciBKXHUwMGYzenNlZiIsImZxIjp7ImRiX2lkIjp7IjI4MzgwMjNhNzc4ZGZhZWNkYzIxMjcwOGY3MjFiNzg4IjoiNTEifX0sInNvcnQiOiJzY29yZSIsImFxIjoiIiwiYXFUeXBlIjoiIn0=&curr=1

https://www.nevpont.hu/palyakep/bajor-gizi-06d5a

 

 

 

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák