Kincsvadászat a Kertész utcában

Szerző: Szuhai Barbara | 2016. márc. 22. | 1885, 1897, 1911, 1912, Blog, Fodor Gyula, Kertész utca, Kertész utca 29, Örökségfigyelő, Politzer Jakab, szecesszió, színes üveg, Zsolnay csempe

Fodor Gyula tervezte házba bejutni olyan ünnep, ami bearanyozza az ember egész napját, sőt hetét. Erről a házról tudtam, hogy szép, hogy szecessziós, és azt is, hogy le van pukkanva, de azt éppen nem, hogy Fodor munkája. Amíg be nem léptem. Már megismerem, ha nem a kőből faragott gangszegélyről, akkor a barlangbejáratra emlékeztető lépcsőházi nyílásról. Meg arról a finom ízlésről és eleganciáról, ami minden részletből árad, függetlenül a méltatlan állapotoktól.

Aztán elbizonytalanodtam, mert több forrás is építészként Fodor Gyula helyett a Löffler testvérek nevét említette. Ezért aztán elballagtam kedvenc levéltáramba, ahol az eredeti terveken valóban Fodor Gyula aláírását találtam.

A tulajdonos, „Tekintetes Politczer Jakab és neje” először 1885-ben kért és kapott engedélyt, hogy a telken álló földszintes házát egy emelettel megemelje, és az udvar felé toldalékkal ellássa. Ennek első módosítása 1897-es, utolsó pedig Fodor Gyula munkája 1911–1912-ből.

.
A legelső ház pincéjében „ércznyomó” műhely volt, ennek a későbbi terveken nem leltem nyomát. Ha jól silabizáltam a lakásbeosztásokat, az utca felé 7 szobás lakások nyíltak, hátra 1-1 2, illetve 3 szobás, összesen tehát emeletenként 4. Rossz hír, hogy szegény cselédek „cselédfülkét” kaptak cselédszoba helyett, és, hogy hiába volt fürdőszoba a hátsó, kisebb lakásokhoz, a wc közös volt, és a hátsó lépcsőről nyílt. A levéltári anyagok szerint 1968-ig használatban volt ez az áldatlan állapot. Érdekesség még, hogy a földszinti udvari lakások egyike orvosi rendelőnek épült, és maradt sokáig.

A főlépcsőház itt is a legszebb. A meseszép színesüveg ablakok mesteréről sajnos nem találtam írást, de így is emelem kalapom nem csak tudása, de művének túlélési technikája előtt is. A kerámiaburkolatok Zsolnayék gyárát dícsérik, ahogy a hiányzó, lépcsőházi falakról – valószínüleg – levert csempe, és a különös, az Árkád Játékáruház bérházára emlékeztető díszítés is ott készült.

A Kertész utca 29-et nemrég kívülről felújították. Bár ne, de legalábbis ne így tették volna. Nemrég olvastam egy remek tanulmányt az Örökségfigyelőn, ajánlom mindenkinek szeretettel, „Miért csúnyák a pesti házak?” címmel. http://oroksegfigyelo.blog.hu/2016/02/06/mitol_csunyak_a_pesti_hazak

Ebben leíratik nálamnál sokkal hozzáértőbb módon, amit a civil, sőt, a vak is lát. Hogy a kőporos vakolatnak nevezett, Magyarországon gyászos mód divatos vakolatforma tökéletesen alkalmatlan a műemlék, de legalábbis régi, díszes házak felújítására. Vastagnak érződik az új vakolás, nem kiemeli, fedi a finom részleteket, ráadásul göcsörtös felszíne kiválóan vonzza magába a koszt. Esetünkben a régebbi, felújítás előtti, szürke, vakolatsérült állapotban a ház ha szebb nem is, de mégis ígéretesebb, mint fehér-rózsaszín új ruhájában. https://www.google.hu/maps/@47.5009395,19.0665409,3a,75y,45.81h,129.84t/data=!3m6!1e1!3m4!1srCbhjzmtbjcRwEo7vVvlQg!2e0!7i13312!8i6656!6m1!1e1 – kép a felújítást megelőző évtizedekről, és egy a mairól.

Biztos megvolt a jó szándék, és biztos nem volt pénz. Itt az értelmes, tudásalapú tanácsadást hiányolom az erre hivatott hatóságoktól és kivitelezőktől, de ez a munka jó értelemben vett mesteri tudását feltételezi, az meg ugye nincs, és mindez messzire vezet.

Összefutottam egy kedves lakóval, aki mintegy exkuzálta magát a lépcsőház rettenetes állapotáért – bár őszintén csodálkozott, mit látok szépnek rajta – elmondta, a homlokzattal együtt ezt is fel akarták újítani, csak „elment a pénz”. Tartok tőle, ha mondjuk ugyanez a rózsaszínre festő csapat jó kis akciós festékkel például átkente volna a falakat, örökre letapaszthatták volna a még látható csodát. Még megtörténhetik, addig is, boldog vagyok, hogy láthattam, hogy fotózhattam, nem tökéletesek a képek, de tán vissza tudják adni a szépet, amiben részem volt, és van mindannak, aki ide betéved, pláne, aki itt lakik.