Még nyáron jött a meghívás. Régi, karban- és családban tartott villát szívesen mutatnának, ha kedvem, kapacitásom lenne. Kedvből sosincs hiány, idő télen jutott. Budafok Rózsavölgyében járunk, az út mellett patak, platánok, a domb aljában villamos csilingel.

1930-ban épült a villa Laszgallner Oszkár építész, festőművész keze munkája, az ő családja lakja, használja a házat ma is.

A domboldalban, cseresznyefa árnyékában álló, csillag alakú ház színes mozaikjai messziről lepik meg a téli látogatót: sárga-zöld-piros kövek csillognak a fakó napsütésben a lépcső fokain, a támfalakon, az asztalon, a ház oromzatán, de a kertben épült lugas és medence minden szögletén is.

Ahogy felfelé kapaszkodik az ember, a lépcsősor minden fokán üzenet várja:

„Az asszonyért, ki kertre vágyott

kő kőre szállt s az összehordott

kis fészek vidám lett és boldog

szines csillanó, mint játszi kedve

az öreg bohémnek ki épitette”

 

A bejáratnál tágas veranda: ilyesmit régi családi fotókon látni, régen itt zajlott az élet, a nagy közös reggelik, vendégségek.  A középen asztal, rajta körben napfényszínű üvegmozaik felirat fogadja a hegyet mászót pont szeme magasságában: „Szeretettel”, ami rendkívül meghatja a vadidegen vendéget, de ez egy családi üzenet jól elhelyezett részlete. Körben nevek, gondosan, akik az asztalt körbeülik majd egy életen át….

A sokszögű teraszt ablakok védik a széltől, de nem a kilátástól. Bár a domboldal sűrűn beépült az évek folyamán, még mindig békés a látvány, mintha fényévekre lennénk a város zajától.

A ház közepe, szíve a szalon, sokszögű alaprajzával körbe hívja a látogatót. A nyolcszög minden oldalán szobák nyílnak, hátra, hegynek fel, folytatódik a kert. Könyvek birodalma a ház, könyvnyomtatás szép mestersége a családnak, mindenütt szépséges kiadványoktól roskadozó állványok, képek, az ember azt sem tudja, mit csodáljon és milyen sorrendben. Talán leginkább a mennyezetet, ami középen színes üveg berakásos csillaggal koronázott, onnan öreg csillár lóg.

Házigazdám, az építtető dédunokája szerint azért a csillag forma, mert eköré a csillár köré épült az egész ház. A mennyezet alatt körben fényképek a házat építő családról: Laszgallner Oszkár, az építész-festőművész, egyetemi tanár a családfő, felesége, két lánya, és a nagyszülők képei. A képeket keretbe foglalja egy-egy kő angyal, melyek a család barátja, a fehérvári a Bory-várat építő Bory Jenő munkái.

Van közös szál a két művész közt. Bory Jenő feleségének építette a legendás várát két kezével, Laszgallner Oszkár is élete párjának szánta fészeknek ezt a kedves házat. Nem volt már fiatal a nagy feladathoz, túl az ötvenen meglett volna építkezés nélkül is, ahogy azt naplója máig őrzi:

„A mi speciál a magam személyét

illette, ôszintén nem vágytam az építendô

családi házra, mert nekem a hátra levô

éveimre több nyugalmat és kényelmet biztosított

a pár ezer pengô takarékbetét. De

viszont nagy volt bennem az a vágy, hogy

végre az én kalitba zárt életpáromnak

legalább öreg napjaira teljesítsem ôsi vágyát

s egyben kislányaimnak is tudjak

juttatni valamit. Tudtam jól, hogy bizony

már fáradt fizikumommal nagy áldozatot

kell hoznom, de mire nem képes az ember

szeretettjei kedvéért.”

A ház minden részlete kidolgozott, barátságos. Kicsi ház ez, most nem lakóház éppen, leginkább könyvek születnek itt. A lejtős telek kevéske vízszintes részén, a szélvédett zugban lugas, a fa lombja alatt kicsi medence – amire 1930-ban még pont senki sem látott rá. A lépcsőbe, asztal szélébe rejtett üzenetek a szívhez szólnak, üzennek: nem elég a házat megtartani, emlékezz a hajdani családfő tanácsaira. Ha elfelejtenéd, olvasd minden nap….

„Ha elfáradsz itt pihenj

Hűs vizünk cseppjeiben

Tükrözve vidám kék eget

Üditse tested lelkedet”

 

Házigazdám Orsi vastag, gyönyörű kiadványt ad a kezembe. Testvérével rendezték össze a családi iratokat, képeket, egy fél évszázadot átölelő, kézzel írt napló alapján, amit dédszüleik vezettek, és dacára a század viharainak, megmaradt, újrakötve, becsben maradt, mint a család büszkesége, ritka kincs. Ez a napló adott apropót és alapot a családtörténeti nagykönyv megírásához. Gyönyörű teljesítmény, nagy munka, ennek örülne igazán minden nagypapa. A legendák tovább élnek, nemcsak a falak.

Az ember elmereng. A napló, az üzenetek nyelvezete ismerős, mai szemmel kicsit érzelgős, de így képzelték a régiek. Hogy egy ház megépül, örök menedékül a családnak, akár évszázadokig, generációkon át. Hogy aki e név alatt, a családi kötelékben megszületik, itt otthonra lel majd, és ugyan mi történhetne, ami ettől megfosztja? A naplóból érződik, a fénykorban sem volt gazdagság, de nagy szorgalommal, kitartással és főleg összefogással érték születhetett, saját fészek. Semmi hivalkodó, de biztos, mint a szikla. S ha mégis nehézzé fordulna a sors, ott vannak a kőbe színezett üzenetek: lassíts, lazíts, és emlékezz, ez a fészek a tiéd, megtart, erősít.

Persze szegény romantikus művészúr nem számolt sem világháborúval, pláne nem kommunizmussal. Dacára bajnak, tragédiáknak a Rózsavölgyben megkapaszkodott gyökerek erősnek bizonyultak, és a történet folytatódik. A ház nem került idegen kezekbe, megbecsült, szép, szeretett.

Minden elismerésem, köszönöm, hogy ott lehettem.

Forrás:

Helyszínbejárás

Kelemen Ágnes-Kelemen Orsolya: A Laszgallner család