Barion Pixel

Művész menedék a Gellérthegyen

Szerző: | 2020. júl. 2. | Blog

A hullámos, szecessziós, világhírű Szent Gellért Fürdő fölött világoskék épület magasodik hatalmas ablakaival, mely magyaros tető-és homlokzati díszeivel messziről bevonzza a tekintetet. 1903 óta áll ez az Európa szerte párját ritkító épület. Nemcsak magyaros díszei teszik különlegessé, hanem funkciója, és főleg, a létét biztosító közakarat teszi a ma emberének pláne hihetetlenné a történetét.

A most következő ismertető közös munka kedvenc fotósommal, Nagy Anitával. Egy élmény vele felfedezni a várost, gyönyörű képeit fogadják szeretettel.

 www.anitanagy.com-4607

A virágzó Millenium építkezéseivel, a szecessziós Budapest születésekor egyre több bérház legfelső szintjein műteremmel épült meg. Ami persze igen örvendetes tendencia volt, kivéve, hogy a házak tulajdonosai előszeretettel emelték a bérleti árakat tetszésük szerint. Ez ellen emelte fel szavát a szakma, így az 1890-es évek elejétől kezdve az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat és a Székesfőváros tárgyalásain terítékre került egy, a Társulat kezelésében és finanszírozásával megépítendő „művészház”, vagyis egy színvonalas, de elérhető bérleti árakon üzemelő műteremház létesítése.

Elsőként az Epreskert környéki Kmetty utca 29-31-es, akkor még üres telek került szóba, hogy azt a Főváros jutányos áron a művészeknek átengedné. Hosszas huzavona után megszületett az a szerencsétlen javaslat, hogy a telket a város csak bizonyos, előre meghatározott időre engedné a Társulat kezelésébe, majd visszavenné a tulajdonjogot.

Ekkor került képbe a Gellérthegy. Ami az 1900-as évek elején még egészen vadregényes táj lehetett, a Műteremház az első épületek egyike lett. Itt sem volt kegyes a hatóság, csak második körben engedélyezte, hogy a „villa-rayon”, vagyis az ide tervezett villanegyedben kettő emeletnél magasabb ház épüljön. Aztán ez az akadály és elhárult, így 1902 és 1903 közt, egy röpke év alatt megépült Kosztolányi-Kann Gyula, a leginkább Hollósy Simon tanítvány festőként híres építész egyetlen budapesti, de annál ismertebb szecessziós műteremháza.

www.anitanagy.com-4605

www.anitanagy.com-4607 www.anitanagy.com-4657

Szemben a Kmetty utcai tervek 12 műtermével ide 19 épült, kettő kivételével mind kapott egy-egy szobát és fürdőszobát. Ezen kívül épült a földszintre egy négyszobás lakás is, minden a kor legmodernebb világításával és fűtésével felszerelve. És persze ami a legfontosabb volt, mindez elérhető áron. A legdrágább műtermek 880, a legolcsóbbak 510 korona értékben álltak a művészurak és hölgyek rendelkezésére.

www.anitanagy.com-4616

Az elsők közt költözött ide 1903-ban Madarász Viktor, a ’48-as szabadságharcot is megélt idős mester élete utolsó éveit élte itt,  Dudits Andor, aki szintén a kezdetektől 1944-es haláláig volt lakó. Neve leginkább a Magyar Nemzeti Levéltár és az Országház szekkóiról híres, utóbbiban a „Kardvágás” című, 120nm-es falfestménye 1901-ben került a Delegációs Terem falára. Az itt élt további hírességekről, mint például Czóbel Béla, Uitz Béla, Kokas Ignác, Herman Lipót, Rippl-Rónai József, Domanovszky Endre és még sokan mások a bejáratnál elhelyezett márvány táblák emlékeznek.

www.anitanagy.com-4632

Közben, a huszadik század első, virágos évtizedében kiépült a környék, a mai Bartók Béla, anno Fehérvári út szecessziós bérházai egymás után bújtak ki a földből, a kor divatja szerint legtöbbjük legfelső szintjén műteremmel. A földszinten kávéházak, vendéglők sokasága nyílt, így a második világégést megelőzően párizsi hangulatú művésznegyeddé ért a Gellérthegy déli lejtője, és az annak mentén épült főútvonal.

www.anitanagy.com-4623

www.anitanagy.com-4633

www.anitanagy.com-4643
www.anitanagy.com-4650

www.anitanagy.com-4641

www.anitanagy.com-4628

www.anitanagy.com-4631

A 2000-es évek elején indult várva-várt felújítás a Műteremház alapjait veszélyeztette a munkálatok kezdeti szakaszában. Végül közel 10 évig tartott a renoválás – szemben az építés 100 évvel korábbi egy szem évével – de most régi pompájában, porcelánkék színben, fényben fürödve várja boldog lakóit szerencsés látogatóit. Másik 100 évig, évekig, talán.

www.anitanagy.com-4646

www.anitanagy.com-4670

Forrás:

Helyszínbejárás 2020 június

Képek: Nagy Anita CheckMyBudapest.com

 

https://epa.oszk.hu/00000/00003/00025/hadik.html

http://www.epa.hu/00000/00009/00012/muveszet_02_kronika_6.htm

https://archives.hungaricana.hu/hu/budapest/HelyrajziSzam/5486/

https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/dudits_andor_festomuvesz_emlekezete

https://papageno.hu/featured/2019/01/czobel-bela-a-ketlaki-festo/

http://pestbuda.hu/cikk/20181031_kelenhegyi_muteremhaz

 

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák