Pompás Pécel – avagy a regényes Rádayak otthona

Szerző: Szuhai Barbara | 2022. ápr. 16. | Blog

A tavasz közeledtével egyre inkább vágyik az ember a szabadba, kirándulni, távolibb, ismeretlenebb tájak felfedezésére is akár. Pest környékén meglepő szépségek várják az embert, a főváros környéke is rengeteg szépséget tartogat az érdeklődő kirándulók számára.

Pár hete a Gerecse dombja közt megbújó kis falu, Bajna újjászületett ékszerdobozát, a Sándor-Metternich-kastélyt jártam be, pár nappal ezelőtt, egy napsütéses februári napon az ellenkező irányba indultam el a péceli Ráday-kastély felfedezése kedvéért. Nem bántam meg.

Érdekes tapasztalás a két, régi főúri birtokközpont közti különbség. Bajnán a viharos huszadik század minden rombolása ellenére érezhető a hajdani hercegi vagyon ereje, Sándor gróf házassága a befolyásos Metternich-családdal olyan stabil anyagi hátteret biztosított, amellyel az évszázados birtok eleganciája még magasabb szintre emelkedhetett. Pécel régebbi időket képvisel: Bajna klasszicista szigorban élte fénykorát, ezt a kort élesztette újjá a felújítás is. Pécelen a klasszicizmust megelőző, pompás barokkban állt meg az idő, az ablakok vonalai, a boltívek keretei Mozart korának hangulatát idézik, így vár türelmesen az állami támogatásra, amely meghozhatja számára is az újjászületés esélyét.

A család

A rádai gróf Ráday család első írásos említése 1295-ből való, a család felemelkedése Ráday Pál nevéhez kötődik, aki Rákóczi diplomatája, belső titkára, titkos kancelláriájának, valamint publicisztikájának vezetője volt, ő fogalmazta a Fejedelem híres, „Recrudescunt” kezdetű kiáltványát. A szabadságharc bukása után pedig ő volt a protestáns magyarok vezéralakja. Mindeközben Sándor Menyhért, Bajna tulajdonosa 1719-ben pont azért kapott bárói rangot az uralkodótól, mert a Rákóczi-féle szabadságharcban a magyarok ellen tette le voksát.

Pál gróf feleségének, a lánykéréskor még csak 13 éves, Mányoki Ádám által is megfestett Kajaly Klárának volt hozománya a péceli birtok, de fiúk, Ráday Gedeon még Nógrád megyében, Ludányban született 1713-ban. Apja, Pál nem akarta, hogy a „korán értelmesnek bizonyuló fia az elsötétült közéletben szerepet vállaljon”, vagyis a Rákóczi-szabadságharc leverése utáni világban közéleti szerepet vállaljon, ezért 17 évesen külföldre küldte tanulni. I. Gedeon Pozsonyban, majd Berlinben tanult protestáns teológiát, filozófiát, történelmet, régiségtant, logikát, egyháztörténelmet, poétikát és retorikát, valamint francia nyelvet, rajzot és táncot. 1732-33-ban jogot hallgatott a frankfurti egyetemen. 1733-ban tanulmányait megszakította 20 évesen, és hazajött apja halála miatt. Ettől kezdve családi birtokán gazdálkodott és egész életét a magyar kultúra felvirágoztatására szentelte. Felesége Szentpétery Katalin is híresen művelt nő volt, az olvasás és a művelődés híve.

Ekkoriban komoly politikai szerepet akár csak megyei szinten is kizárólag a Habsburgok iránti teljes behódolással lehetett volna betölteni, ezért Ráday Gedeon a látszólag apolitikus irányt: a kultúra támogatását választotta hivatásául. Célja a magyar szellemi élet felemelése volt, ezért levelezett, szervezett, és látott vendégül szép házában számos korabeli notabilitást. Szerkesztőként részt vett Kazinczy, Batsányi lapjának, a Magyar Museum létrehozásában. Kastélyában történelmi arcképcsarnokot rendezett be, sokezres könyvtára értékes ritkaságokkal büszkélkedett.

A kastély

Ráday Pál kezdte építeni a mai kastély alapját képező kúriát 1722 és 1730 közt, fia, a híres Ráday Gedeon 1746-ban örökölte meg a családi birtokot. 1755 és 1766 közt ő építette fel a kastély főépületét mai formájában, 1766 és 1774 közt pedig a melléképületek kerültek sorra, a magtár, a márványistálló. Az építőmesterek a kor leghíresebbjei voltak: Mayerhoffer András és fia, János. A salzburgi születésű mester, András, a hazai barokk építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, ő honosította meg a jellegzetesen magyar kastélytípust. Egyik fő műve a gödöllői Grassalkovich-kastély (1744-50) és nagytétényi Rudnyánszky-kastély (1751körül). A péceli homlokzat kőfaragásai Antonio Conti munkái, a kastély fafaragásai, és finom kivitelű, helyenként nyomokban ma is megcsodálható parkettái Cancini András besztercebányai asztalos munkái. A gazdag díszítésű kovácsoltvas korlátok Hopfner János gyöngyösi műhelyéből kerültek ki.

Hajdan a kastély minden szobája festett falakkal és mennyezettel büszkélkedett, az elmúlt közel 100 év viszontagságai ellenére is viszonylag sok festett felület maradt meg. A leghíresebb a díszterem, aminek festését az teszi különössé és a maga nemében páratlanná, hogy a képek fekete-fehérek, soha nem is voltak színesek. Ráday (I.)Gedeon kedvenc könyvének, Ovidius: Átváltozások című munkájának a jeleneit tartalmazza, és minden kép alatt egy-egy, Ráday Gedeontól származó, magyar nyelvű bölcsesség olvasható.

1825 március 30-án tűzvész pusztított Pécelen, leégett a kastély, a kupola beszakadt, az alatta lévő díszterem mennyezeti festményei tönkrementek, elpusztult a híres képtár is. Az elszegényedő Rádayak kastélyát 1872-ben elárverezték, az új tulajdonosok, a Kelecsényi család 50 éves jelenléte sem hozta vissza a virágkort. A XX. század viharai, a Tanácsköztársaság, majd a második világháború és az azt követő évtizedek pedig a legsötétebb időket jelentették a kastély életében.

A könyvtár

A Rádayak műveltek voltak, könyvtáruk messze földön híres volt, bőkezűen támogattak mindent, ami kultúra. Magyarok voltak és reformátusok, de messze nem olyan gazdagok, mint a Sándor grófok a német hercegi házasságot megelőzően voltak bármikor. Ráday Pál egyike a legelső magyar könyvgyűjtőknek, ő alapozta meg a híres Ráday-könyvtár gyűjteményét. Céltudatosan gyűjtötte a magyar nyelvű irodalmat: XVIII. századi protestáns teológiát, a puritanizmus irodalmát, történelmi, jogi szakirodalmat. A földszinti sarokszoba vörösmárvány oszlopcsarnoka, a gazdagon díszített, a különféle tudományágakat megjelenítő, allegórikus alakokkal díszített mennyezetű terem volt a könyvtárszoba, ahol a híres könyvgyűjteményt tartották, de mert nem fért el mind itt, a kastély öt, további szobájában is fellelhető volt könyvtár egy-egy része. Köztük igazi különlegességek, mint pl. a legrégebbi darab, egy ősnyomtatvány 1469-ből, vagy Rákóczi Bibliája 1608-ból, a Fejedelem bejegyzésével. Ráday Pál zsoltár formában énekeket írt, amelyek a protestáns énekköltészetet gazdagították. 1733-ban halt meg Pécelen, de sírja szülőhelyén, Losoncon található.

Ráday Gedeon építette fel a ma is megcsodálható barokk kastélyt Pécelen, és benne tekintélyes, részben apjától örökölt, részben saját beszerzésekből született 15 000 példányt számláló könyvtárát. 1741-ben Gedeon gróf részt vett Mária Terézia koronázásán mint Pest-Pilis-Solt megye országgyűlési képviselője. 1772-ben Sárospatakon ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, aki a későbbiekben többször volt a péceli kastély vendége. Levelezett Kazinczyn kívül Batsányival is, írt verset, meséket, fordított is. Levelezése nagyrészt kiadatlan, többi műveinek, verseinek többsége elveszett, nagyrészt a fiának köszönhetően, (ifj. Ráday Gedeon1745-1801), aki méltatlannak tartotta apja kedvteléseit és halála után elégette a munkáit.

A Ráday-könyvtár értékes darabjai közül állítólag Napóleon, sőt, maga II. Katalin orosz cárnő is szeretett volna vásárolni, azonban Gedeon gróf sem nem ajándékozott, se eladni nem volt hajlandó egyetlen példányt sem féltett kincseiből. id. Ráday Gedeon végrendelete szerint a könyvtár, ha valaha egyáltalán, csakis egyben lehet eladható. Ez a költséges hobbi is hozzájárult a Ráday-birtok későbbi elvesztéséhez. Az első alkalommal, amikor felmerült az elszegényedő Rádayakban a könyvgyűjtemény eladásának gondolata, Széchenyi Ferenc is érdeklődött, sőt, József nádor is, aki a Nemzeti Múzeum számára akarta megszerezni a gyűjteményt. Végül Török Pállal, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökével sikerült megállapodnia a családnak, az ügylet 1861-ben jött létre. De mert a református egyháznak nem volt ennyi pénze, a vételár közadakozásból jött össze, és az 1855-ben nyílt Református Teológiai Akadémia tulajdona lett, amely 1912-ben költözött be a Ráday utca 28 alatti, addig dohánygyárként funkcionáló, kétemeletes épületbe Budapesten.

Vendégek a kastélyban

Ráday Pál és Gedeon is tárt kapuval várta olvasni vágyó vendégeit a kastély falai közé: akit érdekeltek a könyvtár kincsei, megszállhatott itt, aki vendégként töltött itt időt, annak viszont olvasnia kellett. Így az első közkönyvtárt honosították meg a Rádayak. Kazinczy és Batsányi többször volt vendége a péceli barokk kastélynak. Kölcsey is járt Pécelen, de ő nem a Rádayak, hanem a szintén péceli születésű, és itt birtokkal rendelkező Szemere Pál házában szállt meg, Vörösmarty pedig Fáy András vendégeként járt a vidéken.

A hajdan Kazinczy által használt szobát is megviselték az elfekvőként telt évtizedek….:(

A szökött szerelmesek

Már jóval a „könyvtáros” Rádayak idején túl, a XIX. század meglepetése, hogy itt, Pécelen volt a Nagy Mesemondó, Jókai Mór és Laborfalvy Róza „nászútja”. Az ok persze prózai: a harcias anyós. Jókai anyja nem volt meggyőzve a fiacskájánál jócskán idősebb, házasságon kívül született gyerekét egyedül nevelő, ráadásul színésznőről, miszerint pont optimális feleség lehetne az ő Móricának. Ezért az esküvőt nem tarthatták Pesten, a zordon rokonság elől vonultak titokban vidékre.

Jókai Mór és Laborfalvy Róza 1848 március 15-én ismerkedtek meg közismerten teátrális körülmények között, és rá öt hónapra máris az esküvőre készülődtek a morcos jó barát, Petőfi legnagyobb bánatára. Petőfi Laborfalvy Mórnak csúfolta szerelmes barátját, aki azonban sem rá, sem anyjára nem hallgatott, inkább „Elvittem magammal egy szegény kis faluba, és ott esküdtünk össze”, vagyis megszökött menyasszonyával.

Katolikus esküvőt akartak, s mert a református gróf úr falujában, Pécelen ekkor még nem volt katolikus templom, a szertartást Rákospalotán tartották meg. Jókai násznagya Nyáry Pál, Rózáé gróf Ráday Gedeon volt hivatalosan, mindkettőjüket helyiek helyettesítették.

A szabályos menekülés közben tartott esküvő után a péceli kastélyban szálltak meg. Mindezt az 1806-ban, a családban sorrendben harmadik Gedeonnak született gróf úr jóvoltából, aki a Pesti Magyar Színház igazgatói státusát vállalta el a jó családi hagyomány, a magyar kultúra ápolása céljából. 1847-ben a csődtől mentette meg a teátrumot, és, bár nem volt színházi ember, a Vasárnapi Újság szerint „az ő igazgatása idején nevezhetjük bátran színházunk fénykorának.”

A romantikus hős

Róza nem ekkor járt Pécelen először. Gedeon gróf egyszer már menedéket nyújtott neki, amikor még ismeretlen színésznőként, Benke Rózi néven volt szüksége szállásra törvénytelen gyerekével együtt.

Ugyanez a Gedeon gróf igazi romantikus hősként még 1838-ban Wesselényi Miklóssal együtt menekítette a pestieket a nagy árvíz elől. Akinek meg nem maradt fedél a feje fölött, azok a péceli kastélyban kaptak kosztot-kvártélyt. A helyi legenda szerint annyian voltak, hogy a gróf úr családjával a cselédszárnyba húzódott, hogy viharvert vendégei minél kényelmesebben férjenek el.

A fénykor vége

A virágkornak azonban vége szakadt a Ráday-család anyagi helyzetének lassú, de biztos romlásával. El kellett adni a meseszép könyvtárat, ami ugyan egybemaradt, és a Református Egyháznak hála megmenekült, de ezzel elárvult a meseszép kastély, amit így 1872 december 30-án el is árvereztek. A vevő Kelecsényi Rafael felvidéki földbirtokos lett a péceli Fáy-család legnagyobb bánatára.

Kelecsényi Rafael kiváló üzletember és szigorú birtokos hírében állt, aki egyben tudta tartani az uradalmat. Lánya, Izabella nem örökölte apja tehetségét, a hanyatlás az ő idejében kezdődött.

A XX. század nem sok jót hozott. Kelecsényi Izabellát saját gyerekei zárták elmegyógyintézetbe 1920-ban, ott vetette papírra kívánságát, miszerint „A péceli Kelecsényi-féle, volt Ráday-kastélyomat az Országos Tébolyda céljára a magyar kincstárnak adományozom.” A kórházi sors aztán mégsem ekkor, hanem majd csak harminc év múlva érte el a barokk falakat.

A romlás évtizedei

1934-ben már romosnak írták le a kastély állapotát, amin persze a háború és az azt követő évek sem segítettek. 1945-ben meghalt Kelecsényi Izabella, 1948-ban államosították az épületet. 1956-ban egy helyi orvos ötlete alapján lett a kastély a MÁV-kórház részlege. Klasszikus szocialista kastélyhasznosítás történt itt is: az elfekvőként üzemelő épületet messze kerülték a helyiek is, és máig emlékeznek az épület körül terjengő, erős fertőtlenítő bűzére, amivel a falakon túli állapotokat igyekeztek leplezni.

Alpár Zsuzsa gyermekpszichológus, szakíró saját, leírásából ítélve beteglátogatóként szerzett, a kórházban uralkodó állapotokról szóló megrázó tapasztalatait írta meg 1997-ben Kórtörténet című írásában:

„magatehetetlen vagy elborult, leépült betegek fekszenek itt a Kaszásra várva. (..) ágytálazás, rendszeres etetés-itatás nem volt szokásos.”

A jelen

A kórház bő harminc év után, 1998-ban zárt be, az épület azóta múzeumként látogatható. Az elfekvőként szolgált évtizedek nem múltak el nyomtalanul: a mai napig láthatóak a vaságyak nyomai, a freskókba bevésett konnektorok, a zuhanykabin beépítése barokk kályha helyére, a befalazott, vagy freskóba vésett ajtók sora. De végre megbecsülik a kastélyt, szépségeit, kincseit, történeteit kutatják, ápolják, továbbadják. Az eredeti, elveszett bútorok helyére néhány szép, korabeli bútor az Iparművészeti Múzeumból került ide.

Ha éppen nem filmforgatásoknak ad otthont a ház, igényes tárlatvezetéssel látogatható.

A fenntartó nem kényezteti a látogatókat: egy szem munkatárs üzemelteti a múzeumot. Vagyis amíg a tárlatvezetés tart, addig nem lehet jegyet venni, a huzatos földszinten kell háromnegyedórát várni. Kávézó nincs, mosdó időutazással a kórházi időkből maradt meg egy emeleti, jól elrejtett szegletben. Érdemes egész órában érkezni, a vezetés minden óra 15-kor indul.

A kivételes szépségű ékszerdobozt megviselte az elmúlt évszázad, de áll, türelmesen, viharverten is gyönyörűen várja sorsa jobbra fordulását. Reméljük, a most zajló, nagy sikerű kastélyprogramban hamarosan sorra kerül, és megszépülhet úgy, ahogy a bajnai kastélynak már sikerült.