Boráros tér. Régen kiszúrtam azt a szép nagy, fehér sarokházat, ami mint egy nagy adag tejszínhab áll arccal a napfény felé. Olyan szép. De az egyből látszik, anno ennél sokkal szebb volt. A kapuja például. Cirkalmas kovácsoltvas messziről is. Ahhoz több dísz szokott járni a homlokzaton is. Aztán egy régi képen megláttam az eredeti állapotot. És szokás szerint leesett az állam.
A Vágó testvérek munkája, az építés éve 1905. Ekkor már gyorsan terjed a lift építés divatja, ezért aztán a bérházak legdrágábbja a legfelső szint lesz, ezért oda kerül a legtöbb dísz – már anno, ezen vakolatdíszekből kevéske marad a kíváncsi utókorra.
Még a tavalyi ködben merészkedtem a ház közelébe. Kapuja csupa szépség, kovácsoltvas galambok díszítik,
mint kiderült, az egész lépcsőházat is. Ez a táncoló galambok háza.
A lépcsőház meglepően szűk a ház méretéhez képest….
és szintén meglepően színes….lélektelen tűzfalat takar, és világításra épp alkalmas, kicsi belső udvart…
A minden lépcsőfordulót díszítő színes üvegablak…
de érdemes fiam, a lábad eléd nézni, minden szinten szinte mindenhol….
A liftajtó fehér pöttyös, szívecskés…..
Annyi biztos, az eredeti építők szándéka az lehetett, boldog emberek lakják e szép házat, akiknek örömet okoz majd a sok szín, fény és forma. Elszomorodnának a mai, lekopasztott falak, lélektelen átalakítások és egyáltalán, elszürkült világunk láttán. A zordon néni például, aki majdnem kitette a szűrömet a lépcsőházból, mert nem hitte, hogy ártó szándék helyett csak a szép, régről maradt részleteket fényképezném, jól mintázza mai, bizalmatlan, megkeseredett valóságot. Vajon ő, aki itt él ki tudja, mióta, látja-e még a szép madarakat?
Forrás: varoskepp.blog.hu
bpkep.fszek.hu
Jó lehet egy ilyen szép., míves stílusú házban lakni ! Gyönyörködöm benne !!