Az épület bérháznak épült 1896-ban. 1912-ben új tulajdonosa, Fábri Henrik Málnai Béla tervei alapján teljesen átalakíttatta, és 1913. május 10-én szállodaként nyitotta meg. Fábri úr okos ember volt, tudta, hogy a Nyugati pályaudvar közelében közel-távol nem volt egy árva szál épkézláb szálloda sem. A Britannia Szálló tizenkét fürdőszobás szobával nyílt, de a többi szobában is volt folyó hideg és meleg víz, emeletenként tágas közös fürdő helyiség, központi gőzfűtés és porszívó, saját mosoda, házi telefonközpont, lift, az ajtók fölött villanyfényes pincérhívó, a pamlagokon perzsaszőnyegek képviselték a körúton eleddig ismeretlen luxust. A hallban faburkolat volt, az udvar fölött kétrétegű, csiszolt üvegtető, így az alatta kialakított étterem éjjel-nappal fényárban úszhatott..

Fábri úr azonban belebukott hatalmas vállalkozásába, és kénytelen volt eladni a Britanniát. Először – stílszerűen – két angol vette meg, majd a Debrecenből származó, rendkívül művelt, öt nyelven beszélő vendéglátós szakember, Németh Aladár. Neki volt a legnehezebb dolga, mert az 1920as fehér terror idején szörnyű kegyetlenkedések történtek az épületben, sokakat kínoztak halálra a pincében, jó eséllyel örökre megbélyegezve ezzel a Britannia nevét.

Németh Aladár azonban ismét átalakított, ezúttal a pesti középosztály igényeinek megfelelően: megnyílt a Szondy söröző és kávéházat is indított. Több különtermet is kialakított: volt „Nóta Szoba”,” Vadászterem” és „Móra szoba” Móra Ferenc emlékére, aki második otthonának tekintette a Britanniát. Külön említést érdemel a kupolaterem, amit a szomszédos bérház udvarából alakítottak ki 1938-ban: nyitható üvegteteje zöld márványoszlopokon nyugodott. Ugyanekkor, 1938-ban épült meg a szálloda alatt Budapest első mélygarázsa is!

A kávéház fénykora az 1930as évekre esett, amikor Móricz Zsigmond kezdeményezésére a „Sárga teremben” megkezdődtek a Nyugat-barátok Körének összejövetelei. Móricz Virág emlékei szerint édesapja a legnagyobb gonddal válogatta össze a programot. 1931. január 3-tól minden napra kitalált valami mást: hétfőnként a modern pszichológia tudorai tartottak előadásokat, a kedd a költőké volt: Kassák, Babits, Karinthy, Kosztolányi olvasták fel verseiket, szerdánként a próza, a színház világáról hallhatott a nagyérdemű: Rózsahegyi Kálmán a dráma titkairól, Balassa József a magyar nyelvről értekezett rendszeresen. A csütörtök Nagy Endréé volt, kora legnagyobb konferansziéja egész estés szórakozást biztosított, a péntek pedig a képzőművészeké: Márffy Ödön, Kernstok Károly, Pátzay Pál, Glatz Oszkár jelent meg tisztelői előtt. A szombat eleinte a „nők napja” volt, persze főleg színésznők vendégszereplésével, amit a szigorú Móricz hamar megelégelt és megszűntetett. A vasárnap a táncé volt, ehhez már nem kellett a Nyugat-barátok köréhez tartozni. Minden előadás ingyenes volt, Németh Aladár is ingyen juttatta a termet a Nyugat rendelkezésére, de a vendégek kötelesek voltak  1 pengő 20 árban uzsonnát fogyasztani. Ez nem lehetett kis pénz a „havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel” sláger ismeretében…

A háború utáni világban a Zsolnay cukrászda őrzött meg kicsiny morzsát a régi idők hangulatából, kis kávéház-szerű szigetet alkotva egy – a szocializmus vívmányaként – kávéházaitól megfosztott városban.