Alsóbogát kicsi falu a Somogy megyében. Zsákfalu, dimbes-dombos tájon, völgyekben tavak, szedett-vedett házak, az utcákon, dacára nyári vasárnapnak, ember alig. A Balaton viszonylag közel van, de ahhoz messze, hogy ez bármilyen fellendülést hozzon, Kaposvár, Rippl-Rónay otthona szintén, a fények itt is olyanok, mint egy impresszionista képen. Csend van, szembetűnő szegénység, első ránézésre szomorú kilátástalanság jut eszébe az embernek, ahogy a falun áthalad, nem az, hogy itt rejtett csodák várják a nyitott szemmel utazót.

Bogáthoz régi kapcsolat fűz. A 1990-es évek végén került a kezembe egy gyönyörű könyv. Egy önéletrajz, kalandos-tragikus magyar valóság egy dél-magyarországi család történetén keresztül 1919-től 1945-ig. A későbbi kötetek aztán továbbhaladnak időben és térben egyaránt. Azóta is ajánlom boldog-boldogtalannak Thassy Jenő Veszélyes Vidékét, kötelező olvasmány mindenkinek, akit érdekel a huszadik századi magyar történelem, és/vagy útjába esik Somogyország.

Bogát a középkorban Pannonhalma birtoka, 1660-ban a szigligeti várhoz tartozott, a török kiűzetésekor lakatlanná vált a vidék. A XVIII. században egymást váltották a falu tulajdonosai: a Lengyel, Vrancsics, Festetics család, ők építették az emeletes kastélyt 1830-ban, majd Zichy családé, valamikor az 1880-as évektől került a falu mindkét kastélyával egyetemben a báró pallini Inkey család birtokába. Pallini Inkey László császári és királyi kamarás sorsa lett 1948-ban a méltatlan kiűzetés, minek története Thassy Jenő kiváló könyvében olvasható.

Valamikor 1999 tájékán egy forró nyári hétvégén be is jártam a könyv minden egyes helyszínét. Szíven ütött, milyen szép Somogy megye, a dombos vidék, a platánfák sokasága, a koldusállásos parasztházak, és a rengeteg kastély. Egyik öreg ház romosabb, mint a másik, és hiába a természet gazdagsága, a mélyszegénység tapintható volt, ahogy most is, úton-útfélen.

Ekkor jutottam el először Alsóbogátra. A könyvben többször szereplő „domboldalon álló, öreg kastélyt” kerestük, mint most már tudom, a „nagy kastélyt”. Nem tűnt dombnak, amin állt, ..inkább dzsungelnek. Méteres bozótban autóztunk, és egyszercsak ott magasodott előttünk magas, kopott sárga falaival a kastély. Senki földje ezer éve, két hatalmas platán ölelte kétoldalról, mintha óvni próbálná a történelem viharaitól….Második látogatásunkkor már leszakadt az emeleti födémből egy akkora fa tartóelem, amekkorát én még életemben nem láttam. A földön ripityára tört, sötétzöld cserépkályha-maradványokat találtunk, egyébként a pusztítás, évtizedes gazdátlanság, mindent benövő, elvadult növényzet, beköltözött madarak….2003-ben volt szerencsém találkozni Thassy Jenővel, az utolsó tulajdonos unokájával, ő felismerte a cserepeket, elmesélte, hol állt, hogy nézett ki a mélyzöld kályha anno… Akkor felhatalmazott, mehetek bármikor Bogátra, a madarakat nem zavarom, és a régi tulajdonosok is szívesen látnának….

Akkor, húsz éve még nem tudtam, létezik egy „kiskastély” is. Új tulajdonosa igazi valóra vált álom, amilyent minden, kommunizmus által kifosztott, rommá pusztított ház megérdemelne. Nagyházi Csaba, Magyarország egyik legnagyobb és leghíresebb antikvitásos szaktekintélye 2007-ben vette meg a romos, barokk kúriát, és újította fel szívvel-lélelekkel, hozzáértéssel, kitartással. Mindezt ritka értékes freskó-maradvány megtalálásával honorálta az Isten, hamár gyógyulással nem tudta: öt és fél évig tartott a felújítás, és pont ennyi idő adatott szegény Nagyházi Csabának az életből, meseszép kúriája újjászületését, teljes reneszánszát már nem élhette meg.

A kiskastély a falu ellenkező oldalán áll, és nagyjából száz évvel öregebb, mint emeletes szomszédja. 1760-ban a bizonyos Vrancsics család építette, idővel tulajdonosok a Lengyel, a Boronkay, a Festetics és a Zichy családok is. Valamikor a XIX. század második felében került mindkét bogáti kastély az Inkeyek birtokába, őket dobták ki aztán 1948-ban a szokásos embertelenséggel. A neten látható régi képeken a nagy kastélyban, a háború előtt fényképezett, értékes, szép bútorokkal vajh’ mi lett, csak az Isten tudja, vagy ő sem.

A „kiskastély” sem kicsi, a földszintes, kéttraktusos, téglalapalaprajzú épületet kontyolt manzárdtető fed. 16 szobájából 9 biztosan a XVIII századi Magyarország legtermékenyebb festőjének, Dorffmeister István freskóival díszítettek, a szignók szerint 1771-ben. 8(!) réteg festéket kapart le a falakról a ház megmentője, kitartó, szakértő munkájának gyümölcse e ritka, igazi kincs, amit aztán profi restaurátorok hoztak vissza a második fénykorba.

Dorffmeister István Pozsonyban született 1729-ben. 1761-től dolgozott Sopronban és környékén, gyakorlatilag az egész Dunántúlon megtalálhatóak munkái. Nemcsak a katolikus egyház volt megrendelője a divatos, rokokó festőnek, kisebb-nagyobb világi uraságok mellett falusi és városi közösségek felkérését is elfogadta. Bécsben végzett az akadémián, dolgozott olyan szépen, mint bármelyik korabeli felkapott mester, ha nem is feltétlenül bécsi árakon.

Festményei megtalálhatóak a Sárvási Vár dísztermében, a soproni bencés rendház lépcsőházában, a szentgotthárdi ciszterek apátsági templomában, a szombathelyi püspöki szemináriumban és a Székesegyház szentélyében, Hegyfalun, Alcsúton, Kemenesmihályfán és Kemenesszentpéteren – többek között. A mester 1797-ben halt meg Sopron városában, 68 évesen, pont, mint a bogáti kiskastély megmentője.

Az alsóbogáti kiskastély felújítása, berendezése, kertrendezése páratlan, látogatása hatalmas élmény, feltöltődés, emléke hetekig kísér. Nem csak civil magyar kirándulóként elképesztő ilyen minőségű munkát látni, a felújításra a szakma is felfigyelt: 2012-ben ICOMOS díjat nyert, 2013-ban pedig megkapta a legnagyobb európai elismerést, amit egy régi, leromlott épület felújításáért ma kapni lehet: Europa Nostra díjat a grémium elnöke, Placido Domingo adta át Nagyházi Csaba özvegyének Athénban az Atticus Odeon színházban. Nagyházi Csaba ha látta, biztosan rettentő büszke volt művére, ahogy lehet a családja is, és mindenki, aki kicsit is hozzátett ehhez a munkához.

Ahogy belép az ember, zöldes falfestmény fogadja az embert, ami engem a gödöllői Grassalkovich-kastély emeleti fogadójára emlékeztet teljesen. Az épület közepén a boltozatos szalon 9×5 méteres, színes, mozgalmas, a négy évszakot ábrázoló freskóját bármelyik európai barokk kastély megirigyelhetné.

A szélső, kisebb, hajdani hölgyek kényelmét szolgáló szobák finom eleganciájával, halvány rózsaszínekkel, kecses madarakkal képesztik el a részletgazdag kézimunkától rég elszokott, XXI. századi látogatót.

A bútorok, a fények, a drapériák, a kert lankái, a levendulák, a terasz, a hársfák, a távolban becsillogó tó tökéletes összhangban van az öreg házzal. A méteres falak fehérre festve simulnak a tájban, a képet akár Rppl-Rónai is festhette volna.

Minden magyar kastély ilyen újjászületést érdemelne. Az én szüleim megpróbáltak megmenti egy öreg, vas megyei házat, nekik nem egészen sikerült, ezért különös elismeréssel adózóm Nagyházi Csaba emléke előtt. Minden elherdált örökség ilyen kreatív energiákat, okosan használt forrásokat, szívet-lelket érdemelne. Sok-sok ilyen kivételes tehetséget, hogy menteni lehessen a még menthetőt.

Forrás:

Thassy Jenő: Veszélyes Vidék

Balassi Kiadó 1996, 2006

Mayer Vera művészettörténész helyszíni tárlatvezetése, hálás köszönet érte

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/somogy-varmegye-153D7/somogy-varmegye-kozsegei-irta-reiszig-ede-dr-a-magy-tort-tarsulat-es-a-magy-heraldikai-es-genealogiai-tarsasag-igazg-valasztmanyi-tagja-kieges-154F7/edde-1558A/

http://www.arch.hu/tovabbi-epitesz-dijak/europa-nostra-dij-2013-nyert-az-alsobogati-festetich-kastely/kiskastely

https://hu.wikipedia.org/wiki/Inkey_család

https://hu.wikipedia.org/wiki/Alsóbogát

http://www.mke.hu/lyka/13/263-274-dorf.htm

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dorfmeister_István_(festő,_1729–1797)

https://budapestaukcio.hu/dorffmeister-istvan/festo