Kedvenc levéltáramból hazafele a forgalmas Váci út helyett a békésebb Visegrádi utcát szoktam választani, főleg, mert annyi szép kapu kíséri itt az embert egészen a Körútig. Az egyik a 29-es házhoz tartozik, régóta csodálom, milyen szép, milyen jó lenne egyszer tudni mögé lesni.
Aztán rám köszöntött a szerencse, és egy napsütéses kora nyári napon beléphettem a barlangszerűen szűk, és elképesztően gyönyörű lépcsőházi előtérbe.
Fodor Gyula házaira hajaz kicsit a felülről belógó kőcsipkével, amilyent az Alsó erdősor utcában, de még inkább a Stahly utcában láttam, meg az oldalsó képekkel, de az összhatás egész más, ünnepélyes, a szűk tér ellenére gyönyörű.
A kovácsoltvas külső, és a metszett üvegű, barna faajtón túl, a falon mintha harangöntésről mesélne a dombormű, szemben meg izmos alakok kőtömböket hurcolnak, középen egy hajó érkezik, jobb szélen meg könyvet tartó alak pénzérmét tartó férfivel – kicsit nehezen követem, mit szeretett volna üzenni a művész.
A fekete-vajszín mintájú lépcső szépséges, márvány hölgyekhez vezet, akik bő száz éve várják az – esetünkben elképedt – betévedőt. Némelyik mintha énekelne, könyvféle lehetett a kezükben, körülöttük mozaik, köztük pad, az egy fürdőszobalámpa józanítóan mai, az, és a sötét garantálja, hiába a szép díszlet, leülni biztosan nem fogok.
Az építés éve 1913, a tervező Klinger József, a megrendelő bizonyos Spitzer Sámuel volt. Az 1928-as telefonkönyvben úgy féloldalnyi Spitzer lelhető, a mindenféle bizniszben jeleskedő család Sámuelje „légszesz-bádogos-és vízvezeték berendezési üzlettulajdonos” volt. Övé volt a legfelső szint, mi anno egy lakás volt, vélhetően meseszép.
A titokzatos légszesz egyébként a gáz volt, mi a városi világítást szolgálta, gyárainak tulajdonosait pedig megbízható jövedelemmel látta el.
A méla hölgyek és dolgos urak faragóját homály övezi, sajnos, pedig díszbe öltöztetik ezt a szép, Lipócia-béli polgárházat, mi túl az első évszázadán is kiváló karban, rendületlen, főleg belső szépségekben gazdagon várja szerencsés lakóit és látogatóit.
Forrás: Helyszínbejárás
http://menolakasom.blog.hu/2016/06/08/budapest_legszebb_lepcsohazai_visegradi_u#
Somlai Tibor: Fent és Lent
Pest-Budai lépcsőházak 1835-1945
Corvina kiadó 2014
http://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=13&cim=visegradi-u-29&cimtxt=%20CIM
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_27_1916/?pg=893&layout=s&query=Spitzer%20Salamon
https://vs.hu/magazin/osszes/legszeszt-a-legszeszgyarbol-1107
0 hozzászólás